Magyarország legszebb térképei 1528-1895

E kiadvány közreadói egy több évszázadon át tartó időutazásra hívják meg olvasóikat. A kötet szerzője dr. Plihál Katalin, az Országos Széchényi Könyvtár Térképosztályának [egykori] vezetője, aki a térképek jellegzetességeit, különleges vonásait és legérdekesebb részleteit egyaránt bemutatja.

A térképleírásokat, valamint a 200 térképet és térképrészletet, az összes térképet teljességében bemutató DVD-ROM is kíséri.

„A magyarországi Lazarus elsőséget birtokló, s 2007 óta Világemlékezet-védettséggel büszkélkedő munkájától a modern hazai kartográfia jelesének, a cseh származék Homolka Józsefnek „földmívelési” térképéig több mint félszáz térkép, theatrum, atlasz és földabrosz sorjázik elénk Plihál Katalin gondozásában – majd 370 esztendőnyi távolságot egybefogva. Hatalmas változások válnak érzékletessé a gyönyörűen reprodukált (s a kísérő DVD-ROM-on ráadásul kedvünkre nagyítható és bebarangolható) dokumentumok láttán: a nyomdai eljárások fejlődése, a térképészet előrehaladása, a tértudat és -szemlélet kitágulása, a településszerkezet radikális átalakulása s persze a szépérzék, az esztétika korszakos változásai. […]

A törökök kiűzésével azután megváltoztak a hazánkat ábrázoló térképek és cifráik is, s idővel megjelentek a hazai készítésű, majd a magyar nyelvű mappák is. Ismerős nevek kerülnek elibénk: a nagy pesti rézmetsző, Karacs Ferenc, az esztétikaprofesszor Schedius Lajos, a honfoglalás kori térképet összeállító tudós jezsuita, Hell Miksa s természetesen a kartográfus térképész, Lipszky János, akinek csillagászati helymeghatározáson alapuló, s még egyes csárdákat is feltüntető munkáját (1804–1808) – Plihál Katalinnal egyetértve – bízvást „az egyik legszebb és legszebben díszített Magyarország-térképnek” ítélhetjük. S végül a fentebb már említett Homolka József, aki a kiegyezés évében érkezett Magyarországra, s akinek a millenniumi ünnepségekre készült, egyszerre szemet gyönyörködtető és a korszerű tudományos igényeknek fényesen megfelelő földművelési térképe oly meggyőzően hirdeti a megannyi más területen inkább csak áhított, semmint birtokolt magyar birodalmiság s a szupremácia eszméjét. S vele azt a kort is, amikor térképben és térképen egyaránt nagyok voltunk, vagy legalábbis annak tudhattuk magunkat.”

Részlet László Ferenc, a Revizor kritikai portálon megjelent recenziójából