2024. július 1-jével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek jegyében féléves útjára indul a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott, 1100 éve Európában, 20 éve az unióban című kulturális programsorozat is.
Ennek célja, hogy egy országos turné keretében, kultúrstratégiai intézményeinkkel közösen ünnepelje kulturális, történelmi örökségeinket, hagyományainkat, és bemutassa azokat az értékeinket, amelyekre büszkék lehetünk, éljünk magyarként bárhol a Kárpát-medencén innen és túl. Mindazt, amit mi, magyarok adtunk a világnak, Európának és benne az uniónak, legyen szó – a teljesség igénye nélkül – művészetekről, innovációról, sportokról, gasztronómiáról.
Az OSZK programjai
a rendezvénysorozatban
„SZÁLL A VILÁG LEPKE-SZÁRNYON” – énekelt versek
Sebő Ferenccel
Koncert közös énekkel általános iskolás kortól a felnőtt korosztályig.
A programban a népdalok mellett több magyar költő megzenésített verseiből válogatnak, és azt is megtudhatjuk, hogy egy-egy magyar népdal motívuma hogyan szólal meg más népek dallamkincsében, van-e európai testvérük népi hangszereinknek.
Részletes információk a programról és a közelgő rendezvényekről
itt olvashatók.
MESETARISZNYA – „1100 éves mesekönyv” – Dramatikus játékfoglalkozás Benedek Elek meséi alapján Körömi Gáborral és dr. Sándor Ildikóval.
Interaktív mesefoglalkozás a drámapedagógia, a mesemondás eszközeivel 4–9 éves korig.
A foglalkozásokon egy nagy közös játékra hívjuk a résztvevőket, felhasználva a magyar néphagyomány játékait, a népdalokat és a drámapedagógia eszköztárát.
Részletes információk a programról és a közelgő rendezvényekről
itt olvashatók.
JÁTSSZUNK EGYÜTT! – Zenei barátságok – rendhagyó zeneóra
Érdi Tamás zongoraművésszel
TÍZEN INNEN A ZENE JÁTÉK!
Interaktív koncert zenei játékokkal, célcsoport: 5–10 éves korig.
A muzsikussal való találkozás, a zene születésének megtapasztalása, a felszabadult odafigyelés és az érzelmek önfeledt kifejezése teszi varázslatossá a gyermekeknek a programot.
Részletes információk a programról és a közelgő rendezvényekről
itt olvashatók.
JÁTSSZUNK EGYÜTT! – Zenei barátságok – rendhagyó zeneóra tízen túliak számára
Érdi Tamás zongoraművésszel
LISZT ÉS CHOPIN – EURÓPA CSILLAGAI
Interaktív koncert 12 éves kortól a felnőtt korosztályig.
Európa korabeli sztárjai, Frédéric Chopin és Liszt Ferenc művészetét mutatjuk be legismertebb műveiken keresztül a kivételes tehetségű zongoraművész előadásában.
Részletes információk a programról és a közelgő rendezvényekről
itt olvashatók.
Az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár, a magyar nemzeti könyvtár a 2024. december 31-ig tartó programsorozat keretében 19 vármegyében jelenik meg három témát felölelő, interaktív programjaival. Ezeket szakmai partnerünkkel, a Cimbora Alapítvánnyal közösen dolgoztuk ki, amelynek értékrendje és célkitűzései egybecsengenek a nemzeti könyvtár szándékaival.
Az óvodásoktól a 120 évesekig mindenki talál érdeklődésének megfelelő, magas színvonalú, a magyar kultúra kimagasló értékeit bemutató, az európai kultúrtörténettel összekapcsolódó, fontos, mély tartalmakat hordozó előadást, amelyek a mese, a versek, a zene éltető erejét korszerű, magával ragadó és felemelő módon közvetítik.
E cél innovatív, interaktív megvalósítsa érdekében segítségül hívtuk a művészetet és képviselőit, azaz a nemzeti könyvtár nagyköveteit:
Sebő Ferencet, Kossuth-díjas zeneszerzőt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját,
Soós Réka Junior Príma díjas népdalénekest,
akik többek között Babits Mihály-, Weöres Sándor-, József Attila-verseket is énekelnek, amely szerzők hagyatéka a nemzeti könyvtár kéziratgyűjteményét is gazdagítja;
Körömi Gábor Mezei Éva-díjas drámapedagógust,
Dr. Sándor Ildikó néprajzkutatót, mesemondót, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjét,
Körömi Csenge drámapedagógust, grafikust,
Oláh-Bebesi Bori dramaturgot,
hogy megidézzék Benedek Elek mesevilágát az Arany tulipánnal, amelynek első kiadását mi őrizzük;
Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas, Prima Primissima díjas zongoraművészt, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetettjét,
Becze Szilvia szerkesztő-műsorvezetőt, zenészt,
Demel Eszter zenepedagógust, karnagyot, Kokas-oktatót,
hogy a gyűjteményünkben megtalálható, Liszt Ferencre és Frédéric Chopinre vonatkozó dokumentumok megelevenedjenek.
Az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár kiemelt tagintézmény a tudás tárházaként a magyar kulturális örökség hagyományos (papíralapú) és modern (elektronikus) könyvtári dokumentumainak megőrző és közvetítő intézménye. Az alapító, gróf Széchényi Ferenc hungaricagyűjteményének szellemében minden korban gyűjtjük teljességre törekvően a magyar és magyar vonatkozású műveket, amely gyűjtemény reprezentálja e kulturális örökség egyedi értékét, egyszersmind beágyazottságát az európai kultúrtörténetbe.
Kiemelt célunk, hogy unikális gyűjteményünket, az itt őrzött, identitásunkat megalapozó, a műfajok és formák sokszínűségével gazdag értékeket a széles nagyközönséggel megismertessük. Tesszük ezt például kiállítások, családi napok, jeles ünnepekhez kacsolódó nyitott programok során a Budavári Palotában.
Ugyanakkor különösen fontos számunkra, hogy ezek az értékek eljussanak minden honfitársunkhoz, ezért minden lehetőséget megragadunk arra, hogy „elvigyük” a gyűjteményünkben rejlő kincseket – mesét, verset, zenét stb. –, így országszerte megismerhessék kicsik és nagyok azokat. A Cimbora Alapítvány szakembereivel, a Cimborához kapcsolódó neves személyiségek körével, a nemzeti könyvtár kutatóival, szakértőivel közösen ezen munkálkodunk e program keretein belül, valamint a Petőfi Kulturális Program előadásai által is.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvényeken kép- és videófelvételek készülnek.
A rendezvényen való részvétellel Ön hozzájárul ahhoz, hogy az Országos Széchényi Könyvtár a felvételeket felhasználja a honlapján, a közösségi felületein, valamint a sajtóban.
Az adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja.
A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban
programsorozat keretében jött létre.
További információ az eseménysorozatról: https://kultura.hu/mimagyarok/.
Lezajlott rendezvények:
2024. augusztus 11., Székesfehérvár, Zichy-liget, zenepavilon
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek, beszámoló
2024. augusztus 20., Sopron, Gyermek és Ifjúsági Központ Rendezvényház
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek, beszámoló
2024. augusztus 31., Szolnok, Verseghy Ferenc Könyvtár
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek
2024. szeptember 1., Komló
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek
2024. szeptember 6., Orosháza, Justh Zsigmond Városi Könyvtár
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek
2024. szeptember 6., Kaposvár, Takáts Gyula Könyvtár
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek
2024. szeptember 13., Makó, Hagymaház
Plakát, honlaphír, képek
2024. szeptember 14., Nyíregyháza,
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Plakát, honlaphír, képek
2024. szeptember 20., Salgótarján, Balassi Bálint Könyvtár
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek
2024. október 5., Szekszárd, Illyés Gyula Könyvtár
Plakát, FB-esemény, honlaphír, képek
2024. október 19., Zalaegerszeg, Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
Plakát, honlaphír, képek
2024. október 24., Eger, Bródy Sándor Könyvtár
Plakát, honlaphír, képek
2024. október 25., Tata, Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola Liszt Ferenc Hangversenyterem
Plakát, további információ, képek
2024. november 9., Edelény, Edelényi kastélysziget, Kastély díszterem
Plakát, honlaphír
2024. november 14., Kőszeg, Chernel Kálmán Városi Könyvtár
Plakát, honlaphír
Képek, beszámolók:
1100 éve Európában, 20 éve az unióban – A nemzeti könyvtár kilenc vármegyében
1100 éve Európában, 20 éve az Európai Unióban – a nemzeti könyvtár októberi programjai
1100 éve Európában, 20 éve az unióban: a nemzeti könyvtár novemberi programjai