Könyvtárunk a 2024. július 15. és augusztus 26. közötti időszakban is folyamatosan biztosítja a kutatás és a szabadidős tevékenységek lehetőségét.
Radó Rita, a nemzeti könyvtár Kutatásszervezési Osztályának vezetője öt napot töltött az Erasmus-ösztöndíj keretében a Portugál Nemzeti Könyvtárban, Lisszabonban.
Új kötetünk jelent meg a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközponttal.
Az International Medieval Congress (IMC) idén is több mint kétezer középkorászt vonzott a University of Leeds szervezésében. Az esemény központi témája a válság volt, amely köré a szekciók és kerekasztal-beszélgetések szerveződtek.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program zeneakadémiai zárókonferenciáján is szóba került a nemzeti könyvtár archív hanghordozó-gyűjteménye. A Zoom-konferencia résztvevői a gyűjtemény különlegességeiről is hallhattak.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy volt kollégánk, osztályvezetőnk, a magyarországi könyv- és papírrestaurátor-képzés elindítója, Kastaly Beatrix méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után 2024. július 5-én elhunyt.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) két jelentős történelmi album felvételeit tette elérhetővé az online Fotótér felületén. A Fotótér folyamatosan bővülő tartalomszolgáltatás, amely lehetőséget nyújt az érdeklődőknek arra, hogy az intézmény által digitalizált fényképek között böngésszenek.
Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy Kajkó Péter nyugdíjas kollégánk hosszan tartó, súlyos betegség után 2024. június 26-án elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor.