Rendezvények

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

 

2017/03/23
Csókay András idegsebész előadásának középpontjában az a gondolat áll, hogy az emberi személy nem az agyban van, mert a gondolkodás nem pusztán az idegsejtek működésével magyarázható… Ezt követően az énekelt verset, mint agyunk igen összetett megnyilatkozását szemlélteti a NegyedÓra zenei formáció. Kincseink közül Diderot híres enciklopédiájának egy kötetét mutatjuk be.
2017/03/17
2017. március 17-én, 15 órakor rendezzük meg hagyományos Szép Magyar Térkép című versenyünk ünnepélyes eredményhirdetését és a benevezett pályamunkákból megrendezett kiállítás megnyitóját.
2017/03/10
A március 10-én nyíló kiállítás megmutatja könyvkiadói tevékenységünk több területét, a megjelentetett művek gazdagságát (díszalbumok, hasonmások, sorozatok, konferenciakötetek, alkalmi kiadványok, bibliográfiák, periodikák stb.), továbbá társkiadóinkat, alkalmi társkiadásainkat, együttműködéseinket.
2017/03/08
2017. március 8-án az Orientalisták az OSZK-ban című sorozatunk keretében Komoróczy Géza tart előadást könyvtárunkban.
2017/03/07
450 éve nyílt meg az első nyomda Nagyváradon. Ez alkalomból jelent meg a ritka kincseket is bemutató nyomdatörténeti díszalbum, mely tovább gazdagíthatja Nagyvárad változatos történelméről, életéről és kultúrájáról való ismereteinket. A kötetet március 7-én mutatjuk be.
2017/02/16
Február 16-án folytatódó kultúrtörténeti sorozatunkban ezúttal a magyar paraszti haj- és fejviselet néprajzi kérdéseit fogjuk körüljárni. Ezt követően hallhatnak a haj ihlette irodalmi és zenei műveket, végül egy ősnyomtatvány segítségével szót ejtünk Szent Ágnes vértanú legendája kapcsán a szentség jeleként szereplő hajról is. Várjuk Önöket!
2017/02/08
Könyvtárunkban Orientalisták az OSZK-ban címmel a Kelet kultúráját bemutató előadássorozat indul. Első alkalommal az Iszlám Államról és az iszlamizmus eszmetörténeti, illetve geopolitikai aspektusairól szóló könyvek bemutatóira kerül sor. Az est házigazdája Tüske László főigazgató. "A nyugati szemüvegen át látott muzulmán világ, és a muzulmán szemüvegen át látott nyugati világ szinte teljesen nélkülözi a valóság megismerésének az igényét." Várjuk Önöket!  
2017/01/24
Könyvbemutató január 24-én. A kötet a kaukázusi őshazakutatás 19. századi, romantikus – a Kaukázus völgyeiben hátra maradt és még mindig fellelhető ősmagyarok – elképzelését kívánja átfogóan bemutatni.
2017/01/20
2017. január 20-án mutatjuk be „A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944” című albumunkat. „A filmkészítők és a korabeli plakátkészítő művészek hogyan kívántak kedvet csinálni egy-egy filmhez? Ebben az időszakban az volt az uralkodó nézet, hogy kizárólag a filmben szereplő színészek nagyméretű portréival, lehet eladni egy filmet...”
2017/01/20
2017. január 20-án az Arany János 2017-emlékév nyitányként kiállítjuk egy napra a Toldi kéziratát, vezetett sétákat tartunk az épületben, valamint könyvbemutatóval és beiratkozási kedvezményekkel várjuk Önöket.