2012. március 23-án rendeztük meg a Szép Magyar Térkép 2011 és a Digitális Magyar Térkép 2011 című pályázatok eredményhirdetését és a pályamunkákból összeállított kiállítás megnyitóját.
Kedves Látogatóink!
A könyvtár büféje 2012. március 20-án 8 órától újra üzemel. Nyitva tartás: hétfőtől-szombatig 8-18 óráig.
A hetedik emeleti katalógustérben 2012. május 15-éig látható két kollégánk, Csepregi Klára és Baráth Bálint tárlata.
2012. február 16-án rendeztük meg a Nemzeti Kulturális Alap Márai-listájához kapcsolódó, januártól júniusig minden hónapban egyszer jelentkező irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk második délutánját, amelynek témája Babits Mihály életműve volt – kapcsolódva a Tanulmányok, esszék (Kortárs Könyvkiadó) című kötethez is.
1812. február 9-én nyílt meg a pesti Német Színház a mai Vörösmarty téren. Az évfordulót a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítással ünnepli meg, ami a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején, március 20-án nyílt meg a BTM Vármúzeumában.
Az idén 10. évfordulóját ünneplő új Nemzeti Színházban a nemzet színészeiről szóló kiállítássorozat indult. A kiállításon látható fényképeket az OSZK Diafilm- és Fotótára kölcsönözte a színház számára.
A Bibliotéka Emlékérem díjat kapott Dr. Danku György 1983 óta dolgozik az Országos Széchényi Könyvtár egyik kiemelkedő jelentőségű különgyűjteményében, a Térképtárban.
A Könyvtári Figyelő az Országos Széchényi Könyvtár könyvtár- és információtudományi szakfolyóirata. A napokban jelent meg a folyóirat 2011. évi 4. száma.
I. sz. 1000 környékén jelent meg eredetileg az az Apollonius-kézirat, amelynek most jelent meg tanulmányokkal gazdagított hasonmás kiadása.
A Digitális Képarchívumban immár 30 000 kép között kereshetünk szórakoztató, ismeretterjesztő tartalmú képeket, amelyeket akár időzítetten is továbbíthatunk ismerőseinknek.