Hírek

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2016/06/01
A csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvény idején a könyvtár gyalogosan, az olvasókártya felmutatásával akadálytalanul megközelíthető. A kiállításokra és a kórus koncertjére érkező látogatóinkat kérjük, hogy jelezzék a fesztivál bejáratánál úti céljukat, így ők is átsétálhatnak a rendezvény területén.
2016/05/31
2016. június 2-án, csütörtökön 17 órakor bemutatjuk a Lázár Ervin 77, eddig ismeretlen, felnőtteknek szóló írását megjelentető kötetet. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2016/05/27
Külső technikai meghibásodás miatt könyvtárunk internetszolgáltatásai május 27-én kora délutántól néhány órán át szüneteltek. A hibát elhárították. Online katalógusunk, tematikus szolgáltatásaink, egyéb elérhetőségeink ismét felhasználóink rendelkezésére állnak. A szolgáltatások kieséséért elnézésüket kérjük.    
2016/05/27
A hírneves Joseph Haydn öccse, az egyházi művek komponistájaként ugyancsak széles körben elismert Michael 1806-ban hunyt el. Kézirathagyatéka az Esterházy hercegek kottatárába került, s immár évtizedek óta az OSZK Zeneműtárának becses kincse. A MÜPA színpadán Vashegyi György ma este Michael Haydn egy olyan oratóriumát vezényli újkori világpremierként, amelynek egyetlen ismert forrása a hagyatékban fennmaradt szerzői kézirat.
2016/05/25
Dr. Dörnyei Sándor, könyvtárunk bibliothecarius emeritusa május 4-én vette át az Orvosi Hetilap Markusovszky Lajos-díját a lap tavalyi évfolyamában közölt orvostörténeti közleményéért. Egy héttel korábban pedig a Magyar Orvostörténelmi Társaság választotta tiszteletbeli tagjai közé.
2016/05/23
Tüske László főigazgató május 23-án fogadta Pavle Goranovic-ot, Montenegró kultúráért felelős miniszterét.
2016/05/18
A Szófiai Ohridi Szent Kelemen Tudományegyetem, a Szépírók Társasága és a Szófiai Magyar Intézet szervezésében A kortárs magyar irodalom a bolgár műfordítás kontextusában címmel konferenciát rendeznek 2016. május 20-án Szófiában. A konferencián munkatársaink, Visy Beatrix és Boka László irodalomtörténészek is részt vesznek.
2016/05/18
A Concordia kórus és az Országos Széchényi Könyvtár énekkara szeretettel hív minden zenebarátot a június 4-én, szombaton 17 órakor kezdődő koncertjükre, az Országos Széchényi Könyvtár Ars Librorum kiállítóterébe.  
2016/05/17
A kiadvány 2003-tól, évente egy kötetben jelenik meg. Fő célkitűzése a hungarika kutatások során előkerült anyagok bemutatása, az eredeti források szöveg- és nyelvhű közlése, esetleges fordítása, ismertetése, illetve a kapcsolódó kutatások bemutatása.
2016/05/17
Könyvtárunk az elmúlt évekhez hasonlóan idén is részt vesz a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében tartandó Múzeumok Majálisa rendezvényen 2016. május 21–22-én. A rendezvény ideje alatt kiadványtári anyagainkat, ajándéktárgyainkat értékesítjük és mutatjuk be.  Sátrunknál múzeumpedagógiai foglalkozást tartunk gyerekeknek.
Tartalom átvétel