Hírek

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2017/01/04
A Hatalmi diskurzusok – A hatalom reprezentációi a tudományokban és a művészetekben című kötet bemutatója január 18-án, 18 órakor lesz a Nyitott Műhelyben.
2017/01/04
Tisztelt Látogatóink! A FŐTÁV Zrt. tájékoztatása szerint a fűtés és melegvíz szolgáltatás 2017.01.04-én 18 óráig szünetel. Javasoljuk olvasóinknak, hogy e napra hozzanak magukkal melegebb ruhákat!
Az Országos Széchényi Könyvtár (úgy is mint az Arany-kéziratok jelentős részének őrzője) az Arany János-emlékév 2017 szakmai előkészítésében a kezdetektől részt vállalt, s méltó megünnepléséhez változatos programokkal járul hozzá.
450 éve nyílt meg az első nyomda Nagyváradon. Ez alkalomból jelent meg a ritka kincseket is bemutató nyomdatörténeti díszalbum, mely tovább gazdagíthatja Nagyvárad változatos történelméről, életéről és kultúrájáról való ismereteinket.
2016/12/16
2017. január 17-én tovább folytatódik IKR bemutatósorozatunk, melynek keretében a FOLIO közösségét, szervezőket, technikusokat hívtunk meg. A bemutató ingyenes, de a részvétel előzetes internetes regisztrációhoz kötött. Szeretettel várjuk rendezvényünkön!
2016/12/15
Kit szeretsz? Magadat, a magad fantáziáját, vagy a másikat? Szeretet, szerelem, megismerés – régen és most. Szabadság és korlátozás. Megadod-e a kibontakozás lehetőségét a másiknak? Hogy azzá legyen, aki? Vagy azt szeretnéd, ha azzá lenne, akivé te akarod tenni? A január 19-i este témája a SZÍV, melyen hallható lesz: Vekerdy Tamás, Boka László és a Jazzation együttes.
2016/12/15
Könyvesboltunk az új esztendőben csak 6-án, pénteken nyit ki újra. A Születésnapi csomag szolgáltatás személyes felvétele a nyitás után (kedden és csütörtökön) zavartalan.
2016/12/14
A 1934 és 1935 között megjelent Könyvtári Szemle lapszámai, illetve a Könyvtári Figyelő 1955 és 1989 közötti évfolyamai is elérhetők az Elektronikus Periodika Adatbázisban (EPA).
2016/12/12
Advent első vasárnapján megkezdődött a Magyar Állami Operaház ünnepváró eseménysorozata, a Diótörő Fesztivál. Kórusunk koncertje december 18-án, vasárnap 17.30 órakor kezdődik a Hajós utcai szfinx „A’capella” teraszán, melyre szeretettel hívunk minden zenebarátot.
2016/12/09
December 13. és 23. között karácsonyi vásárt tartunk Könyvesboltunkban. A könyvtár saját kiadású könyveit, ajándéktárgyait, képeslapjait és plakátjait 15%-os kedvezménnyel lehet megvásárolni.
Tartalom átvétel