„Első király volt ő e hon felett! S utolsó lesz, kit népe elfeled” – A nemzeti könyvtár augusztus 20-i programjai

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2021/08/20

„Első király volt ő e hon felett! S utolsó lesz, kit népe elfeled”
(Dobsa Lajos: I. István király)
A nemzeti könyvtár augusztus 20-i programjai

Szent István napjának tiszteletére 2021. augusztus 20-án, pénteken ismét megnyitja kapuit a nemzeti könyvtár Budapesten és Zircen. Az érdeklődők az Országos Széchényi Könyvtár szakmai együttműködésével készült különleges kiállítási programokon vehetnek részt Győrött és Zircen.

 

 

 

 

 

1. Szent István-nap az Országos Széchényi Könyvtárban 

Helyszín: Budapest I. kerület, Szent György tér 4–5–6. 

Időpont: 2021. augusztus 20., péntek 10.00–16.30

 

PROGRAMOK BUDAPESTEN

Tudta, hogy a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket 1900‒1944 között a mai Országos Széchényi Könyvtár egyik épületszárnyában őrizték? Az épülettörténeti séta ezt a területet is bemutatja. A mindig nagy érdeklődéssel övezett raktári sétáinkra ez alkalommal is érdekességek és ritkaságok bemutatásával készülnek a raktári osztály munkatársai. A sétákat indító rövid ismertetőben pedig azokra a kincsekre hívjuk fel a figyelmet, amelyeket a nemzet könyvtárának tárai őriznek első királyunkkal kapcsolatosan.

Jeles ünnepünkre Szent István és a nemzeti könyvtár kapcsolódását bemutató minitárlattal is készülünk, és az épületet felfedező, vezetett séták mellett a résztvevőknek lehetőségük lesz részt venni egy kvízjátékban is. A könyvtár könyves- és ajándékboltja is szeretettel várja az olvasni vágyó vásárlókat.

Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt 2021. augusztus 20-án, pénteken 10.00 és 15.00 óra között az óránként induló, ingyenes vezetett sétákra.

A vezetésekre regisztrálni az alábbi címen lehet: albert.reka@oszk.hu 

A csoportok maximális létszáma 20 fő (minden túrára külön kell jelentkezni). 

A résztvevőket a főbejáratnál, az épületen belül várjuk tíz perccel a kezdési időpont előtt.

 

10.00–16.30  ÉPÜLET- ÉS RAKTÁRTÚRA SZENT ISTVÁN JEGYÉBEN

10.00 NAGY, KÖNYVTÁRI ÉPÜLETTÚRA – Barangolás az Országos Széchényi Könyvtárban
11.00 NAGY, KÖNYVTÁRI RAKTÁRTÚRA – Barangolás az Országos Széchényi Könyvtárban 
13.00 NAGY, KÖNYVTÁRI ÉPÜLETTÚRA – Barangolás az Országos Széchényi Könyvtárban 
14.00 NAGY, KÖNYVTÁRI RAKTÁRTÚRA – Barangolás az Országos Széchényi Könyvtárban 
15.00 NAGY, KÖNYVTÁRI ÉPÜLETTÚRA – Barangolás az Országos Széchényi Könyvtárban

 

10.00–16.30 OSZK-KVÍZ 

A Szent István és a könyvtár kapcsolódását bemutató minitárlatunk, illetve az épületet felfedező, vezetett séták mellett látogatóink kvízjátékban is részt vehetnek. 

 

10.00–16.30 „VEGYE! VIGYE!” – ISMERJE MEG KIADVÁNYAINKAT!

A könyvtár könyves- és ajándékboltja a Szent István-nap augusztus 20-i rendezvényei alatt is várja az olvasni vágyó vásárlókat.

 

2. Szent István-nap az Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtárában 

Helyszín: Zirc, Rákóczi tér 1.

Időpont: 2021. augusztus 20., péntek 9.15–17.00

 

 

 

PROGRAMOK ZIRCEN

9.15–17.00 A ZIRCI CISZTERCI MŰEMLÉKKÖNYVTÁR BEMUTATÁSA

A zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár nemzeti ünnepünkön is várja látogatóit. Az augusztus 20-án 9.15–16.15 között óránként (minden óra negyedkor) induló tárlatvezetés során a látogatók megismerhetik a műemlék könyvtár csodálatos termeit.

 

9.15–17.00 „UTAZGASSUNK HAZÁNK FÖLDJÉN!” KIÁLLÍTÁS A ZIRCI CISZTERCI MŰEMLÉKKÖNYVTÁRBAN

A Ciszterci Műemlékkönyvtár frissen felújított kiállítófolyosóján új időszaki tárlattal várjuk kedves látogatóinkat. A Szent István király ünnepére átadott helyiségben megrendezett kiállítás az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének utazási témájú plakátjaiból mutat be válogatást.

 

3. ARRABONA ∙ JAURINUM ∙ GIAVARINO ∙ RAAB ∙ GYŐR – Egy város emlékezete metszeteken és képeken – Kiállítás a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban, illetve a Triangulum Galériában

Helyszín: Győr, Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár; Triangulum Galéria 

Időpont: 2021. augusztus 20. – 2022. január 9. (mindennap 10–18) 

 

PROGRAM GYŐRBEN 

10.00–18.00 ARRABONA ∙ JAURINUM ∙ GIAVARINO ∙ RAAB ∙ GYŐR – EGY VÁROS EMLÉKEZETE METSZETEKEN ÉS KÉPEKEN CÍMŰ KIÁLLÍTÁS A GYŐRI EGYHÁZMEGYEI KINCSTÁR ÉS KÖNYVTÁRBAN, ILLETVE A TRIANGULUM GALÉRIÁBAN

Az Arrabona ∙ Jaurinum ∙ Giavarino ∙ Raab ∙ Győr – Egy város emlékezete metszeteken és képeken című közös kiállítással emlékezik meg a Győri Egyházmegye és az Országos Széchényi Könyvtár az egyházmegye alapításának 1020. és Győr várossá válásának 750. évfordulójáról. A tárlat a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtárban, illetve a Triangulum Galériában tekinthető meg.

A kiállítás a kettős évforduló kapcsán három évszázad különböző ábrázolásainak (metszetek, térképek, alaprajzok) segítségével, a pusztulás – újjáépülés – átalakulás hármas tematika mentén mutatja be a városi, az egyházi és a mindennapi életet, a jelentős történelmi eseményeket, az építkezéseket, a szerzetesrendek megtelepedését és városi működését.

A tárlaton szereplő dokumentumok és tárgyak a Győri Egyházmegyei Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és Bogisich Ferenc műgyűjtő gyűjteményéből származnak. 

A nyomtatható program