Ajánlatkérő űrlap

Nyomtatóbarát változatPDF változat
Ajánlatkérő adatai

(amennyiben eltér az Ajánlatkérő nevétől)

Ajánlatkérő elérhetősége

Kérjük, fokozottan figyeljen az e-mail cím helyes megadására, mert a további kommunikáció azon keresztül folyik.

Az ajánlatkérés alapján e-mailben küldjük egyedi árajánlatunkat, mely tartalmazza a teljesítés várható idejét is. Az árajánlat írásos visszaigazolását követően készítjük el megrendelését. Tájékoztató jellegű áraink megtekinthetők honlapunkon. Amennyiben a megrendelni kívánt dokumentum digitalizálásához állományvédelmi beavatkozás szükséges, áraink a honlapon feltüntetettekhez képest változhatnak.

Amennyiben megrendeli a dokumentum másolatát, azzal megbízza az Országos Széchényi Könyvtár munkatársát, hogy a szerzői jogi törvény alapján, kizárólag tudományos kutatáshoz, illetve egyéni tanuláshoz, valamint egyéni felhasználás céljából az Ön számára a megjelölt dokumentum részeiről másolatot készítsen. Büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a másolatot nyilvános közlés céljából – a szerző, illetve a jogutód külön engedélye nélkül – nem használja fel, harmadik személy részére át nem adja, további másolatot más személy részére nem készít, és annak tartalmán nem változtat. Vállalja, hogy az esetlegesen felmerülő felhasználási díjat – további egyeztetés alapján – az OSZK részére megfizeti. Másodlagos közlés esetén hivatkozásként a forrást megjelöli.

Az egy megrendelésben leadható digitalizálás mennyisége korlátozott. Magánszemélyek részére egy alkalommal egy űrlap adható le: törzsgyűjteményi dokumentumok esetén legfeljebb 1000 oldal, különgyűjteményi dokumentumok esetén legfeljebb 500 oldal kérhető. Az ugyanattól a magánszemélytől érkező következő 10 tételre vonatkozó ajánlatkérést csak az előző 10 tétel teljesítését (kifizetés és kiküldés) követően tudjuk befogadni.

Digitalizált anyag rendelésének menete

Az ajánlatkérő űrlap sikeres elküldése után a megrendelő minden esetben visszaigazoló e-mailt kap.
Az ajánlatkérő űrlapon keresztül beérkezett kérés alapján a Digitalizáló Osztály munkatársai felkérik a raktárból a dokumentumokat. Felmérik az anyagot, a restaurálási szükségletet, egyeztetik a bibliográfiai adatokat, az oldalszámokat. A felmérés alapján e-mailben küldünk egy egyedi árajánlatot, mely tartalmazza a teljesítés várható idejét is. Ez – a rendelt anyag mennyiségétől függetlenül – akár 20-25 munkanapot is igénybe vehet. A változtatás jogát kollégáink fenntartják. A megrendelő részéről ekkor szükséges egy, az árajánlatot elfogadó válasz. Az ajánlat elfogadására 7 munkanap áll rendelkezésre.
A Digitalizáló Osztály munkatársai csak az árajánlat elfogadását követően kezdik el a megrendelt másolatok elkészítését.
Amikor a másolatok elkészültek, Pénzügyi Osztályunk összeállítja a számlát, amelyet pdf-formátumban továbbítunk.
A számla kiegyenlítésére 1 hónap áll a megrendelő rendelkezésére. (A fizetést átutalással is intézheti, de személyesen is rendezheti a futárszolgálatnál vagy könyvtárunk Ajándékboltjában.)
Amint Pénzügyi Osztályunktól megkapjuk az értesítést, hogy a számla kiegyenlítésre került, e-mailben küldünk egy linket, ahonnan letöltheti a másolatokat. Nyomtatott másolat kérése esetén személyes átvételre és fizetésre is nyílik lehetőség: a másolatok kézbesítését GLS futáron keresztül is kérheti, vagy átveheti azokat könyvtárunk Ajándékboltjában. A nyitvatartásról ezen a linken tájékozódhat.

 

2024. 12. 22.

Amennyiben a könyvtár állományára vonatkozó információra van szüksége, kutatással kapcsolatban kérjük, az inform@oszk.hu-ra írjon.

 

Igényelt tételek

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

Optikai karakterfelismerés, nyomdatechnikával készült dokumentumok esetén (alapcsomag esetén nem kérhető szolgáltatás). Manuális hibajavítást nem vállalunk.

Plakátnyomtatás esetén – előzetes egyeztetés alapján – további méretek igényelhetők.

Nem áll rendelkezésre mikrofilmmásolat minden dokumentumról.

1. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

2. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

3. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

4. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

5. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

6. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

7. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

8. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

9. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

10. tétel

Formátum

Digitális változat megrendelése esetén minden esetben a dokumentum eredeti színeit reprodukáljuk.

 

Az ajánlatkérő űrlap sikeres beérkezése után a rögzített címre minden esetben automatikus visszaigazoló e-mail érkezik.