Emlékülés az OSZK-ban 2013. május 24-én a Nők Nemzetközi Választójogi Szövetsége 1913-as Budapesti Kongresszusának 100. évfordulója alkalmából.
A május 23-án 16 óra 30 perckor kezdődő tematikus délután fókuszában az irodalom, a festészet és a zene terén is tehetséges és mindhárom műnemben figyelemre méltót alkotott Csáth Géza lesz.
A Magyar Kézművességért Alapítvány idei pályázatára érkezett művek válogatott anyagát bemutató kiállítás május 3-ától tekinthető meg az OSZK-ban.
Április 26-tól október 11-ig öt különféle témájú előadást hallhatnak az érdeklődők a zirci Reguly Antal Műemlékkönyvtárban.
„Az első világháború kitörésekor a magyar közvélemény gyors és dicsőséges győzelmet várt. A diadalból az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai is ki akarták venni részüket.” Kollégánk, Szőts Zoltán Oszkár számol be kutatásairól a Tavaszi Szél konferencián.
Új rovat indul az OSZK honlapján, melyben a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály ad hírt egy-egy különleges dokumentum beszerzéséről. A rovat címe: „Csepp a tengerben – Érdekes beszerzések, különleges kiadványok.” Elsőként egy Petőfi Sándorhoz köthető ritka műről számolunk be.
A kórus május 13-án, hétfőn este lép fel a Budapest VI. kerületi Szent Család-plébániatemplomban.
Az itáliai művészkönyveket bemutató, a Magyar–Olasz Kulturális Évad tiszteletére rendezett kiállításunk 2013. április 19-én – a tárlat zárása előtti napon – 13 és 15 óra között díjmentesen látogatható.