Múzsák a Teátrum téren – 200 éve épült a pesti Német Színház

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/02/14

1812. február 9-én nyílt meg a pesti Német Színház a mai Vörösmarty téren Kotzebue két darabjával, melyekhez Beethoven komponált zenét. Építésének gondolata II. József idején merült fel, Pest előtérbe kerülése és a polgári társadalom növekvő kulturális igényei miatt. Közép-Európa akkori legnagyobb méretű színházépülete Johann Aman osztrák építész tervei szerint, Pollack Mihály vezetésével épült fel. 3500 nézőt befogadó nézőtere elsősorban zenés darabok, operák bemutatására tette alkalmassá, de prózai színműveket is játszottak itt – német nyelven. Sok magyar művész is fellépett e színházban, melynek Erkel Ferenc is karnagya volt. 1847-ben a pesti Német Színház leégett, majd az Erzsébet téren működött tovább 1849-ig.

Az évfordulót a Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítással ünnepli meg, ami a Budapesti Tavaszi Fesztivál idején, március 20-án nyílt meg a BTM Vármúzeumában. A kiállítás a Német Nagykövetség támogatásával valósul meg, annak jegyében, hogy húsz éve írta alá a Német Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság az európai partnerségről és baráti együttműködésről szóló szerződést.

A rendezvény meghívója

Das deutschsprachige Plakat der Veranstaltung