80 esztendős Poprády Géza, az OSZK korábbi főigazgatója

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2020/03/20

Tisztelettel köszöntjük születésnapja alkalmából Poprády Gézát, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje és a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetettjét, az OSZK korábbi főigazgatóját (1993–1999).

 

Poprády Géza felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–könyvtár szakán végezte 1958 és 1963 között.

1963–1964-ben az Építésügyi Tájékoztatási Központ könyvtárhálózati előadója, 1964 és 1983 között a Szilikátipari Központi Könyvtár és Tervező Intézet műszaki könyvtárosa, dokumentációs és reprográfiai osztályvezetője volt. 1984-től az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezető-helyetteseként, később állományvédelmi főosztályvezetőjeként dolgozott. Részt vett az OSZK Budavári Palotába való átköltöztetésében, illetve a kötészet és a mikrofilmtár tevékenységének megszervezésében. 1990-ben megbízott főigazgató-helyettessé, 1993-ban megbízott főigazgatóvá nevezték ki, majd 1994 és 1999 között az intézmény főigazgatója volt. 2000-től 2002-ig az Állományvédelmi Állandó Bizottság elnökeként tevékenykedett. 2002-ben vonult nyugalomba.

1979 és 1986 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete műszaki könyvtárosokat tömörítő szekciójának elnöke volt. 1987-ben az egyesület főtitkárává, 1990-ben alelnökévé választották. Utóbbi posztját 1998-ig töltötte be. 1992 és 2007 között tagja volt a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros szerkesztőbizottságának.

További életéhez jó egészséget kívánunk!