Brazília nemzeti napjának ünnepe az OIK-ban

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2024/09/05

 

A könyvtárak szerepe a kulturális diplomáciában kiemelt jelentőségűvé vált, ahogyan ezt a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) fenntartásában működő Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) 2024. szeptember 3-án megrendezett eseménye is bizonyította. 

 

A Brazília függetlenségének 202. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség a két nemzet himnuszával kezdődött, fénypontja pedig a Goiás-i Ifjúsági Szimfonikus Zenekar koncertje volt. Brazília egyik legkiválóbb ifjúsági zenekara a közönségnek felejthetetlen élményt nyújtott. 

Susan Kleebank, Brazília budapesti nagykövete kiemelte az együttműködés fontosságát, és méltatta a könyvtár és a nagykövetség együttműködését.

Gerencsér Judit, az MNMKK OSZK általános főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy a könyvtárak mindig is kiváló partnerei voltak a diplomáciai testületek szakmai munkájának, és reményét fejezte ki, hogy az együttműködés a jövőben is gyümölcsöző lesz. 

 

A rendezvényt követő fogadáson a résztvevők megtekinthették
a Brazília a II. világháborús menekültek szemével című fotókiállítást,
amely szeptember végéig látogatható az OIK-ban.

 

Ez az esemény is bizonyította, hogy a könyvtárak nem csupán kulturális központok, hanem a nemzetek közötti kultúrdiplomáciai kapcsolatok erősítésében is meghatározó szerepet töltenek be. Az esemény sikeresen ráirányította a figyelmet a könyvtárak jelentőségére a kulturális diplomácia terén, és példaként szolgálhat a jövőbeni hasonló együttműködések számára.