A CENL 2023. évi közgyűlése

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2023/06/22

 

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) széles körű nemzetközi kapcsolatokat tart fenn és több nemzetközi szakmai szervezetben rendelkezik szakmai tagsággal. Tagja a CENL-nek, az Európai Nemzeti Könyvtárak Konferenciája Alapítványnak is, amelynek célja, hogy erősítse és hangsúlyosabbá tegye a nemzeti könyvtárak helyét, feladatait Európában, különös tekintettel a nemzeti kulturális örökség megőrzésében és a hozzáférés biztosításában betöltött szerepükre. A CENL képviselői és
tagjai az Európa Tanács országaiban működő nemzeti könyvtárak igazgatói és vezetői közül kerülnek ki. Az OSZK minden évben részt vesz a CENL éves találkozóin és megbeszélésein.

A CENL 2023. évi közgyűlésén (AGM) az Országos Széchényi Könyvtárt Gerencsér Judit általános főigazgató-helyettes képviselte Párizsban június 18. és 20. között. Az idei évi esemény házigazdája és fő szervezője a Párizsi Nemzeti Könyvtár (Bibliothèque nationale de France, BnF) volt. Az éves közgyűlést Frank Scholze, a CENL elnöke, a Német Nemzeti Könyvtár főigazgatója nyitotta meg és vezette. A háromnapos program során a jelenlévők a közgyűlési éves beszámolók mellett megismerhették a CENL új, 2023–2027-es stratégiáját.

 

Az AGM kiemelt témája volt a fenntarthatóság, a digitális bölcsészeti kutatások, a könyvtári adat-infrastruktúrafejlesztés, az európai kutatási infrastruktúra-programok és együttműködések, a kulturális örökség megőrzése és digitalizálása, illetve az ukrajnai háború. A szakmai találkozó arra is lehetőséget biztosított, hogy a résztvevők jógyakorlatokat ismerjenek meg számos nemzeti bibliotéka életéből a fenntarthatóság jegyében.

A találkozón előadást tartott többek között a Sustainable Development Solutions Network igazgatója, Guillaume Lafortune; az IFLA ENSULIB szekció elnöke, Harri Sahavirta és Sally Chambers, a DARIAH-EU igazgatója.

 

A vasárnapi kulturális program részeként a résztvevők meglátogatták a BnF renovált Richelieu-épületét, múzeumát, kiállításait és olvasótermét, illetve a Bourse de Commerce-t, amely Párizs új kortárs művészeti múzeuma.

A Francia Nemzeti Könyvtár Richelieu-épülete és olvasóterme 12 évnyi felújítás után, 2022 szeptemberében1 nyílt meg újra. A felújított Ovális terem (Oval room), a könyvtár egyik olvasóterme új polcokkal és világítási szerkezetekkel bővült. A lenyűgöző gyűjtemény a 18. századból származik és több mint 22 millió tárgyat és dokumentumot tartalmaz. Korábban az Ovális terembe csak tudósok, kutatók és diákok léphettek be, azonban a nyitás óta az egyetlen olvasóterem a könyvtárban, amelyhez a nagyközönség és a széles közvélemény ingyenesen hozzáférhet és használhat.

 

Kapcsolódó tartalom:
Könyvtárunk sikeres nemzetközi CENL-pályázata