Egységesített könyvtárstatisztikai adatsorok és a Könyvtári trendjelentések

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2022/02/02

 

A Könyvtári Intézet Kutatási és Elemzési Osztálya (KEO) a korábbi évekből már ismert – és számos kritikával illetett – Minden Könyvtár Minden Adata (MKMA) elnevezésű adattáblák mellett 2022-ben első ízben tesz közzé egy, az országos könyvtárstatisztika legfrissebb (2020-as), valamint a megelőző öt év (2015–2019) adatait egységes szerkezetben tartalmazó idősoros adatállományt

Ennek szakmai indoka, hogy az országos könyvtárstatisztikai adatlap változásainak, valamint az adatrögzítésre szolgáló informatikai rendszer fejlesztéseinek következtében az egyes évek keresztmetszeti adatait tartalmazó MKMA-táblák összehasonlíthatósága korlátozott, és az azokban található adatok elemzése és értelmezése a felhasználóktól nagy fokú körültekintést igényel.

Emiatt a KEO a 2021-es év során kialakított egy olyan egységes adatstruktúrát, amelyben a 2015 és 2020 közötti évek adatai elemi szinten is könnyen összehasonlíthatóvá válnak. Ehhez először is szükség volt az egyes évek tartalmilag egyező kérdéseinek összefűzésére, majd a 23.000-nél is több sor 700 oszlopában szereplő adattömeg ellenőrzésére különböző algoritmusok segítségével, aminek eredményeképpen sikerült kiszűrni és kijavítani a nagyobb hibák jelentős részét. Az így létrehozott idősoros adatállomány már alkalmas mélyebb, akár tudományos szintű elemzések és adatvizualizációk elkészítésére, és reményeink szerint a szakma számára is a korábbiaknál könnyebb felhasználást tesz lehetővé.

Az idősoros adatállomány felhasználásával a KEO munkatársai Könyvtári trendjelentések sorozatcímmel tizenkét tematikus riportot is készítettek, bemutatva a hazai könyvtári rendszerben bekövetkezett főbb változásokat, és ízelítőt adva az országos könyvtárstatisztika idősoros adatállományában rejlő elemzési lehetőségek szinte kimeríthetetlen tárházából. A sorozat első három darabja szabadon elérhető, a továbbiakat folyamatosan töltjük fel az intézet honlapjára.

Folyamatban van az adatállomány vizualizálása is a tesztoldalon bemutatott módon.

Bízunk benne, hogy új adatbázisunk és kiadványsorozatunk az érdeklődők hasznára válik.