Elhunyt egykori kollégánk, Karakas Péterné Andrássy Ágota

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2022/04/05

 

Életének 76. esztendejében elhunyt a Gyarapítási Osztály volt vezetője, Karakas Péterné Andrássy Ágota.

Andrássy Ágota 1946. augusztus 14-én született Budapesten. Általános iskoláit a Batthyány utcai általános iskolában végezte 1952 és 1960 között. Középiskolába a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba járt, ahol 1964-ben kitűnő eredménnyel érettségizett. 1965-ben felvételt nyert az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, magyar nyelv és irodalom – történelem szakára, ahol 1970. június 15-én államvizsgázott jó eredménnyel, mint magyar – történelem szakos középiskolai tanár. Később, 1974-ben – már a napi munkája mellett – elvégezte az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének irányítása alatt szervezett egyéves felsőfokú könyvtárosképző szaktanfolyamot is. Könyvtárosi elméleti ismeretei is magasszintűek és széleskörűek voltak.

Az Országos Széchényi Könyvtárban 1970. július 1-től állt alkalmazásban. A Gyarapítási Osztályon kezdte pályafutását mint gyakornok. Mindez még a könyvtár régi épületében a Nemzeti Múzeumban volt. Lelkesedéssel kezdte a munkáját az osztály belföldi csoportjában, s egész életére a nemzeti könyvtár szerelmese lett, és – bár a pályájának a további része már a várbeli épülethez kötődött –, igazi „szíve csücske” mindig a hajdani hely maradt.

A belföldi állománygyarapítással való foglalkozása során a könyvtár gyűjteményének az összetételét, az ezzel kapcsolatos munkamenet összefüggéseit nagy ambícióval és szorgalommal ismerte meg. A Gyarapítási Osztályon minden munkakört ismert, kipróbált, ezáltal lassan az egész gyűjtemény és annak szinte minden munkatársa közel került hozzá. Megvolt benne az a befogadó szeretet, amellyel nemcsak jó munkakapcsolatot, hanem baráti, emberi összetartozást is ki tudott alakítani. A rá bízott feladatok elvégzésében nem válogatott, a könyvtári „apró munkát” soha nem becsülte le, felismerve azok jelentőségét a nemzeti könyvtár működésének az egésze szempontjából. 1975-ben a Gyarapítási Osztály nyilvántartási csoportjának a vezetője lett. Csoportvezetői feladatai mellett évekig látta el a főosztály szakszervezeti munkabizottságának titkári teendőit is.

A 80-as évek elején, közeledvén a budai várba költözés időpontja, új feladatot, új megbízást kapott. A kézikönyvtári csoport vezetőjeként a jövőbeli általános olvasóterem kézikönyvtári anyagának – kb. 30 000 kötetnek – az összeállítása, rendszerezése volt a feladata. Ez a munka a várba való költözés előkészítésének kiemelt és határidős feladataként szerepelt. Ennek mind érdemi, tartalmi, mind technikai kivitelezési részében jelentős szerepet vállalt. Ezt a munkát kb. egy éven keresztül a még romos vári épület egyik kész raktári szintjén teljes munkaidőben, nehéz, mostoha körülmények között, kettesben végezték Inotai Istvánnal.

Karakas Péterné Ágota külföldi munkán is többször vett részt Ferenczy Endréné főosztályvezetővel. A külföldi magyar intézetek könyvtárainak rendezésében, alkalmanként költöztetésében vállaltak szerepet. Így jártak Rómában, Párizsban és Bécsben is. 

Karakas Péterné 1995 és 2004 között, nyugdíjba vonulásáig volt a Gyarapítási Osztály vezetője. E vezetői periódusnak a sajátossága a Nemzetközi Csereszolgálatnak mint különálló osztálynak a megszűnése és beolvasztása a Gyarapítási Osztály külföldi csoportjába. Az osztályvezetői munkakörre benyújtott pályázatában is az új szervezeti egység megvalósításának a részletes kifejtése, működésének, működtetésének a felvázolása kapott fő szerepet. A könyvtár és a nemzeti kultúra érdekében végzett tevékenységéért két alkalommal is kitüntetésben részesült.

Karakas Péterné, Ágota már nyugdíjasként is mindig derűs és mindenre emlékező életet alakított ki. Férje, Péter halála után két unokája is hetenként egy-egy napot nála-vele töltött ragaszkodóan. Ágotát boldoggá tette, hogy lányával együtt lakik. Egy-két héttel a halála előtt, már érezve a vég közeledtét ő vigasztalta mindnyájukat, mondván: „Ne sírjatok, nagyon szép életem volt!”

Kollégánk emlékét megőrizzük!