Elhunyt Szente Ferenc, az OSZK nyugalmazott főigazgató-helyettese

„...akinek szívügye volt a szaksajtó” 

Amikor 1987 júniusában beléptem az akkori Könyvtártudományi és Módszertani Központ (KMK) munkatársainak sorába – az Új Könyvek című állománygyarapítási periodika szakszerkesztőjének – Szente Ferenc volt az intézmény igazgatója. Formálisan tehát ő vett föl, de néhány röpke beszélgetésen kívül nem igen volt alkalmam közelebbről megismerni. Aztán elkövetkezett az 1989/90-es nagy kelet-közép-európai változások kora, amely még a kissé poros, kissé álmos könyvtári világot is alaposan fölrázta. Így például a KMK is egyike lett azon intézményeknek, amelyek szervezték a „Könyvet Romániának” elnevezésű országos könyvgyűjtési akciót. De még ez előtt, 1989 májusában Szente Ferenc megalapította a Könyvtári Levelező/lap című, friss, aktuális információkat, könyvtárosok által írt híreket, eseménybeszámolókat, perszonáliákat, jegyzeteket, glosszákat, azaz „leveleket” országosan szétsugárzó havi lapot.

Akkoriban, az információs társadalom küszöbén, ez a média volt a legfürgébb könyvtári hírvivő Záhonytól Szentgotthárdig; e hivatás betöltésének a lehetőségét és működésének alapjait teremtette meg Szente Ferenc. „Lapozgatva a lefűzött évfolyamokat, elénk tárul a rendszerváltozás korának hazai és némileg összposztszocialista története” – írta később, 1994-ben. A nyugdíjasként is agilis Gerő Gyula szerkesztette levelező újságnak igen nagy szerepe volt abban, hogy megnyitotta hasábjait a frissen szerveződő érdekképviseletek és szakmai szervezetek előtt, hogy szorgalmazta az informatikai fejlesztéseket, figyelemmel kísérte a kulturális önszerveződések fejleményeit, a megszaporodó könyvtári rendezvényeket, egyszóval a hazai kulturális élet pluralizmusának kialakulását. Jelentőségét növelte, hogy masszív tagja lett a könyvtári szaksajtónak, éppen akkor, amikor a régi Könyvtáros folyóirat megjelenési nehézségekkel küszködött.

Én, mint az országos könyvtári szakmai sajtó egykori munkatársa, a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros szerkesztője úgy is emlékezem Szente Ferencre, mint akinek szívügye volt a szaksajtó, és nem csak szívügye volt, de tevékeny alapítója, támogatója, részese és szerzője is.  

Mezey László Miklós 

Feri is elment… 

Egyre kevesebben vagyunk már, akik még egy időben vagy együtt dolgoztak Szente Ferenccel a Könyvtártudományi és Módszertani Központban. Én 1977-től voltam a KMK szakkönyvtárának munkatársa, első munkakörömben a folyóiratokkal foglalkoztam. Ez nemcsak a könyvtári állományba került szaklapokat jelentette, hanem az intézet osztályai számára megrendelt folyóiratok kezelését is. Kollégánktól, Jordán Katitól úgy tanultam, hogy a frissen beérkezett számokat naponta szét kell hordani a Múzeum u. 3. sz. alatti épület különböző szintjein elhelyezett KMK-osztályoknak.

Szerettem ezeket az utakat. A Hálózatfejlesztési Osztályra, amelynek Szente Feri volt a vezetője, különösen szerettem járni, főleg, ha a kávézás idejére esett a látogatásom. Fantasztikus beszélgetéseknek lehettem hallgatója, amelyeken Feri sokszor sziporkázott „passzent anekdotáival”. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy pályakezdőként ilyen szakmai és nem szakmai beszélgetéseken „nevelődhettem”. És a beszélgetőpartnerek? Legendás társaság: Bereczky Éva, Fogarassy Miklós, Sz. Nagy Lajos, Urbán László, Károlyi Ágnes, Skaliczki Judit, Kenyéri Kati, Kovács Kati…

Ezek a napi körutak és személyes találkozások aztán megritkultak, majd elmaradtak, amikor két év múlva a folyóiratok kezelésétől megváltam, és könyvfeldolgozó lettem. Ha jól emlékszem, 1980-ban volt, talán a könyvtártudományi és módszertani központok kisinyovi konferenciájára készült, amikor Feri arra kért meg, hogy – orosz szakos lévén – fordítsam le rövid köszöntőbeszédét. Nem tudván, mennyire járatos az orosz nyelvben, még a hangsúlyjeleket is kitettem, hogy a szöveg felolvasása zökkenőmentes legyen. Mosolyogva, nagyon köszönte a „kottázást”. Máig sem tudom, hasznos volt-e a számára. 

A barátságos kapcsolatom Ferivel azután sem szakadt meg, hogy ő lett a KMK igazgatója 1982-ben. Ő is nyilván megbízott bennem, máskülönben nem lehettem volna a Könyvtártudományi Szakkönyvtár osztályvezető-helyettese 1987-ben. A 80-as években gyülekeztek a felhők a KMK egén, és örültem neki, hogy végül az ő révén nem került az intézet „idegen kezekbe”, és viszonylagos önállóságából is megőrizhetett valamennyit. 

Szerettem Feri bölcsességeit olvasni a Facebook-on is. Nagyon megrázott, hogy ezután már nem lesz rá alkalom. 

Rácz Ágnes