Irodalom a könyvtárban

 

A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2025. június 26-án, csütörtökön 15 órakor tartotta meg Könyvtárosok dolgozószobája elnevezésű könyvtárszakmai eseménysorozata tizenkettedik rendezvényét.  

Évadzáró beszélgetésünkön arra kerestük a választ, hogy milyen kapcsolat van a könyvtárosok és az irodalmárok között. A kérdés megválaszolásához olyan résztvevőket hívtunk meg, akik egyszerre űzik mindkét hivatást. Szó volt arról, hogy mennyiben hasonlít vagy éppen tér el a könyvtáros és az irodalmár gondolkodásmódja, miért van ennyi könyvtáros, aki művészetekkel is foglalkozik, és némi ízelítőt is adtak résztvevőink a saját munkáikból. Mindehhez vendégzenészek biztosították a kíséretet.  

A beszélgetés résztvevői Dancs Szabolcs, a Central European Library and Information Science Review főszerkesztője, költő; Istók Anna, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatóhelyettese, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkára, író, költő; Szegedi-Szabó Béla, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, költő, író, drámaíró volt. A zenei részeket pedig Dancs Milán énekes, gitáros, Péter János fuvolista (Firkin zenekar) és Takács Tünde oboista biztosította. 

 

A mostani alkalom – az évadzárás apropóján – egy kötetlenebb jellegű beszélgetés volt, amelynek során egy-egy elhangzott kérdés után a vendégeink felolvastak a műveikből. Az irodalmi betéteket gyakran valamelyik meghívott zenész játéka színesítette. Alább, ízelítő gyanánt, egy-egy, az eseményen elhangzott verset olvashatnak a meghívott vendégeinktől.
A teljes beszélgetés hamarosan megtekinthető lesz az OSZK YouTube-csatornáján.

 

Istók Anna: Atomok tánca

Mint szerenádkor diáknak dobott borosüveg 
A kifeszített pokrócot, 
Úgy görbíted meg bennem a teret. 
Egyre kisebb leszek. 

Mint egymásnak csapódó elemi részecskék, 
Véletlen ütközünk. 
Üveg nem tört soha, 
Mi hullunk darabokra. 

Mint felejtés gravitációja vonzza 
A közénk szorult szilánkokat, 
Úgy merülsz el bennem 
Tehetetlen. 

 

 

Dancs Szabolcs: utolsó stációk 

hiába vettem fel legszebb kockás zakómat 
ő nem jött el, 
mondják, 
ruhája sincsen hasonló alkalomra 
  

körbeáll vendég, moderátor: 
szívem kalapál, kalapácsol, 
pontosan tudom, mit is cselekszem 

 

feszülő csendben, 
a mikrofon előtt, 
mintha kérdené, 
miért hagyták el őt 
  

pedig ő nem jött, 

 

közben a vendég 
szemében látjuk 
az elárvult emelvényt 
 

alatta egy hoszteszt: 
ki tudja, kit sirat? 
elárvult teremtést? 
anyát? engem? fiat? 
 

„mindegy is, bármi történt: 
három napig legyen 
hír egy közösségi felületen!” 
 

 

Szegedi-Szabó Béla: Delft látképe 

Futottam tovább, 
hogy ne halljam 
a nyüzsgő piac zajait, 
a fogatlan kofák kiáltozását, 
a sóvár koldussereg nyöszörgését.  

 

Futottam, 
hogy találjak 
végre egy pontot, 
amely kerek, 
akár a kőlabda, 
akár a birs. 

 

Csak egy fejkendős asszony 
állt nekem háttal a mozdulatlan parton, 
a csatorna borús vizét nézhette, 

a piacról menekült oda ő is. 

 

Aztán fölöttünk a hétköznapi ég 
nehéz sajtbúrája kinyílt, 
derengeni kezdett 
valami opálszürke lépcső, 
végső kijárat.