Kuncz Aladár művei Erdélyben

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2016/04/12

Az OSZK és a Kriterion Könyvkiadó közös vállalkozásában megjelenő Kuncz Aladár Összegyűjtött Munkái sorozatnak eddig megjelent első 2 kötetét (Egy márványdarab és Fekete kolostor) mutatták be Erdélyben az elmúlt hétvégén a sorozatszerkesztők, Boka László irodalomtörténész és Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész, valamint a hozzájuk csatlakozó H. Szabó Gyula kiadóvezető és Jeney Éva irodalomtörténész.

A nagyváradi kötetbemutató A Holnap után címet viselő fesztivál IV. évadja keretében történt április 7-én, a nagyváradi Szigligeti Színház stúdiótermében. Ezt követően a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban, illetve Marosvásárhelyen és Nagyenyeden került sor bemutatókra.

A sorozat harmadik kötete (Felleg a város felett, szerk. Juhász Andrea) idén május végén jelenik meg a két kiadó közös gondozásában. Ebben az eddig kiadatlan, az OSZK Kézirattárában nemrég felfedezett kézirategyüttest is publikálják a nagyközönség számára.