Nemzeti ünnep a nemzeti könyvtárban

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/03/20

Március 15-ét rendkívüli nyitva tartással köszöntötte az Országos Széchényi Könyvtár. Csatlakozva a budavári ünnepi eseményekhez, egész nap ingyenesen volt látogatható a Vállalkozás, kultúra, polgárosodás című kiállításunk, amely Heckenast Gusztávnak, a legendás 19. századi nyomda- és kiadótulajdonosnak állít emléket.

Landerer egykori cégtársának a mai Kossuth Lajos  utcában állott egykori nyomdájában nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Idén március 15-én több ezer látogató csodálhatta meg a gyönyörű Columbia nyomdagépet, sőt, azok a szerencsés és türelmes látogatók, akik beálltak a hosszú sorba, saját maguknak is kinyomtathatták a Nemzeti dalt. Az érdeklődés hatalmas volt, így nyomdász szakember irányításával az egy tonna súlyú öntöttvas nyomdagép egész nap működött.

Délelőtt 10 órától este 6-ig folyamatosan áramlott a tömeg a könyvtárba. Többen vidékről jöttek: egy nyugdíjas könyvkereskedő és felesége például Győrből érkezett. Rengeteg kisgyermekes család tért be hozzánk, és a kicsik és nagyok is boldogan próbálták ki kolléganőnk, Bódyné Márkus Rozália segítségével a múzeumpedagógus által összeállított, a reformkor társadalmát, kultúráját, valamint a jellegzetes nyomdai foglalkozásokat bemutató feladatokat: az egykori nyomdai szedők munkáját, a memóriajátékot, számítógépes játékokat (honlapunkon letölthető feladatokat találnak.

Hosszú sorok várták a tárlatvezetéseket is, a termekben nem lehetett volna egy gombostűt sem leejteni – a kurátor, dr. Lipták Dorottya és munkatársa, Somorjai Szabolcs felváltva ismertették meg az érdeklődőket a kiállított tárgyak történetével. Késő délután a nagy érdeklődésre való tekintettel a meghirdetetteken túl egy extra tárlatvezetést is beiktattunk. Munkatársaink a Dísz téren és ajándékboltunkban is egész nap nagy kedvezménnyel árusították a könyvtár legszebb kiadványait.

A nap fénypontja kétségtelenül a délutáni ünnepi műsor volt, amelyre zsúfolásig megtelt a Díszterem. Nem csoda, hiszen jeles közreműködőkkel méltó műsort láthattunk. A Himnusz elhangzása után Katona Tamás történész professzor szellemes előadásában ismerhettük meg a Landerer-Heckenast nyomda március 15-ei eseményekben játszott szerepét. Ezt követően Tokody Ilona Kossuth- és Liszt díjas operaénekes csodálatos hangjában gyönyörködhettünk, aki Szennai Kálmán zongorakíséretével énekelte el a Reszket a bokor, mert... kezdetű Petőfi-verset. Szente Vajk, a Madách Színház ifjú színművésze előadásában először Landerer és Heckenast bécsi egyetemistákhoz írott üdvözlő levelét hallgathattuk meg, majd a Nemzeti dal megzenésített változatát. Ismét Tokody Ilona varázsolta el a közönséget, aki partnerével, Muskát Andrással énekelte A csitári hegyek alatt című népdalt. Az ünnepi műsort Jámbor Pál Kossuth című verse zárta Szente Vajk tolmácsolásában, végül pedig a Szózat hangzott el.

Kiállításunk már csak március 30-ig látogatható, utána a nyomdagép visszaköltözik a Kiscelli Múzeumba,  a könyvek, közöttük a Kanadából, a Heckenast család ajándékaként hazaérkezett kötetek is a helyükre kerülnek a nemzeti könyvtár raktáraiban, lebontják a nyomdai gépterem oszlopait és a hangulatos szalont, archívumba kerülnek a filmek, és elhallgat az esőhang is, amely felidézi még néhány napig az egykori március 15-ét...

Látogatói információk a Heckenast aloldalon

További felvételek az eseményről az OSZK Indafotó oldalán