Nyugdíjba vonul Fehér Miklós – Igazgatóváltás a Könyvtári Intézetben

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2022/11/10

 

Fehér Miklós 1986-ban kezdte meg könyvtári pályafutását a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtár zenei könyvtárosaként. 1990-ben szakirányú diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A megyei könyvtárban előbb osztályvezető, majd 1993-ban igazgató lett.

Vezetői koncepciójának megfelelően a könyvtár terei új funkciókat kaptak. Létrejött a tanulási forrásközpont és a British Council-pont. A kiállítótér felvette Bóna Kovács Károly nevét. Kezdeményezésére és FSZEK-es szakmai támogatással indult el a könyvtár telefonos közhasznú információszolgáltatása, az InfoTárSalgó. A könyvtár számos rendezvény (színházi estek, divatbemutató, nemzetközi történészkonferencia, vasútmodell-kiállítás) és közösség otthonává vált. A nemzetközi olvasótáborokban a nógrádiak mellett erdélyi és felvidéki fiatalok is részt vettek.

Nevéhez fűződik a Balassi-díj megalapítása. 1996-tól a Palócföld című folyóirat felelős kiadója. 1999-ben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának igazgatója lett, majd 2001-ben az előző évben alapított Könyvtári Intézet Kutatási és Szervezetfejlesztési Osztályára került, amelynek utóbb vezetője lett. Feladatai közé tartozott a könyvtár- és társadalom-kérdéskör gondozása, a könyvtári tevékenység szabályozása, a tevékenységről szóló statisztikai beszámolás.

Foglalkozott a kistelepülési könyvtári ellátás helyzetével, a fejlesztés lehetőségeivel (KSZR). Könyvtári szakértői (2001, könyvtárak működtetése szakterület) és szakfelügyelői (2002) oklevelet szerzett. A könyvtárosképzés, -továbbképzés rendszerébe is ekkortól kapcsolódott be; folyamatosan oktat a segédkönyvtáros-, a könyvtári szakértői és a könyvtári szakfelügyelői képzésen, az integrált intézmények vezetőinek képzésén és a határon túl szervezett tanfolyamokon.

2016-ban megbízást kapott a „Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás” uniós projekt könyvtárszakmai vezetésére. 2017. május 1. óta tölti be a Könyvtári Intézet igazgatói posztját. Vezetői időszaka alatt újult meg a könyvtárstatisztikai adatszolgáltatás rendszere, indultak el az új vagy jelentősen korszerűsített akkreditált tanfolyamok, teljesedett ki az intézet minőségmenedzsment-tevékenysége, és látta-látja el a veszélyhelyzettel kapcsolatos információkkal a könyvtári rendszert. 

Kiemelkedő szerepet vállalt a Magyar Könyvtárosok Egyesülete életében is. 1988-ban az egyesület 30. vándorgyűlésének főszervezője volt. Az MKE-nek több ciklusban elnökségi tagja, egyben (2011–2015) pedig főtitkára volt. Elnökségi tagként kiemelt feladata az év fiatal könyvtárosáról döntő kuratórium vezetése és a Füzéki-emlékérem gondozása. 2014-ben az MKE Pest megyei szervezetének is tagja lett. 

Munkásságát számos országos és Nógrád megyei kitüntetés kísérte. 2002 óta Fülek díszpolgára, 2013-ban elnyerte a Szinnyei József-díjat. 

Fehér Miklóst Szüts Etele váltja az intézetigazgatói poszton. 

 

Szüts Etele 1987-ben született, mérnökinformatikus és okleveles informatikus könyvtáros. 2011 tavaszától az akkor frissen átadott Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban található megyei és városi feladatokat ellátó Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Osztályának informatikusaként, majd könyvtárosaként kezdte meg pályáját. 2013 őszén egy hónapot töltött el a „Könyvtár, ami összeköt” – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése című szakmai programsorozat ösztöndíjasaként.

2014 nyara óta különböző beosztásokban vett részt a Magyar Nemzeti Digitális Archívum digitális könyvtári feladatainak ellátásában. 2016 óta koordinálta az Európai Unió digitális könyvtárával, az Europeanával kapcsolatos aggregációs kötelezettségvállalásokat, amelynek írásos bemutatásával 2018-ban elnyerte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Informatikai és Könyvtári Szövetség által alapított „Az év fiatal könyvtárosa” elnevezésű díjat. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Könyvtártudományi Doktori Programjának doktorjelöltje. 

 

Köszönjük Fehér Miklósnak több évtizedes gazdag, elhivatott munkásságát, Szüts Etelének sok sikert és örömöt kívánunk új feladataihoz! 

A képek a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban tett közös vezetői látogatáson készültek.