Orosz szakmai delegáció látogatása könyvtárunkban

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2015/12/10

 

Szvetlana Gorohovával – a moszkvai Rudomino Idegennyelvű Könyvtár  Nemzetközi Kulturális Központja vezetőjével – az élen 13 fős orosz küldöttséget láttunk vendégül 2015. december 8-án. A küldöttség tagjai között a Rudomino Idegennyelvű Könyvtár számos munkatársa mellett a moszkvai Állami Tretyjakov Képtár restaurátorai, valamint a moszkvai Állami Ifjúsági Könyvtár igazgatóhelyettese és a Vakok és Gyengénlátók Regioniális Szakkönyvtára, Kaluga igazgatója is helyet is kapott.

A program első részében Tüske László főigazgató fogadta a vendégeket, majd Kiss Barbara, a Kulturális Kapcsolatok Osztálya vezetője kalauzolta őket az épületben, bemutatva a könyvtár történetét. Ezt követően a küldöttség az Érdi Marianne vezette Restauráló és Kötészeti Osztályra látogatott, ahol kollégáink bemutatták vendégeinknek az osztályon folyó sokrétű munkafolyamatok néhány elemét. Nagy érdeklődést mutattak a restaurálás során felhasznált anyagok és a restaurátori technikáik iránt 

A látogatás befejező részeként a küldöttség tagjai egy jövőbeni széleskörű megállapodás reményében egyeztettek kollégáinkkal, különös tekintettel az e-szolgáltatásokra. Az egyeztetés során elhangzott továbbá, hogy vendégeink szeretnék munkatársaink restaurátori tapasztalatait egy workshop keretében bemutatni  Moszkvában, s meghívták kollégáinkat bemutatót tartani. 

A megbeszélésen intézményünk részéről Boka László tudományos igazgató, Elbe István információszolgáltatási igazgató, Érdi Marianne osztályvezető, Moldován István, az E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya vezetője, Lendvay Miklós e-szolgáltatási igazgató és Zsupán Edina tudományos titkár vettek részt.

Az orosz delegáció programját Simon-Reitzi Barbara, a tudományos titkárság munkatársa, a nemzetközi csoport vezetője készítette elő.