Pálos kiállítás nyílt Márianosztrán az OSZK támogatásával

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/05/22

2012 tavaszától új, állandó kiállítás mutatja be az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend történetét Márianosztrán.

Az Országos Széchényi Könyvtár gazdag gyűjteményének és más közgyűjtemények anyagának felhasználásával, valamint a Márianosztrai Fegyház és Börtön segítségével létrejött állandó kiállítás az 1850-es évek óta börtönként működő egykori pálos kolostor egyik melléképületében kapott helyet Márianosztra híres kegytemploma mellett.

A középkori Magyar Királyságban megszervezett és magyar földön megszakításokkal ugyan, de ma ismét működő, több mint 700 éves Magyar Pálos Rend fontos szerepet játszott hazánk történelmében. A sokszor idézett – hol Pongrác testvérnek, hol Pázmány Péter bíborosnak tulajdonított – gondolat szerint Magyarország sorsa és a Rend sorsa tükrei egymásnak: Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani. Ez az állítás sokszor bizonyult igaznak az elmúlt évszázadok során: Nagy Lajos király és Hunyadi Mátyás korában – a két királytól is támogatva – az országgal együtt virágzott és gyarapodott a pálos rend, majd osztozott a lassú pusztulásban a török hódoltság százötven esztendeje alatt, hogy a XVIII. század második felében Ányos Pál, Virág Benedek és Verseghy Ferenc pálos költők által is kivegye a részét a szellemi felpezsdülésből. Az ezt követő törés – II. Józsefnek 1786-ban kiadott, a pálosokat is érintő feloszlató rendelete – százötven évre vetett végett a Rend magyarországi történetének. Csak hetvenöt évvel ezelőtt, 1934-ben jöhettek haza a nép ajkán már évszázadok óta fehér barátnak nevezett szerzetesek. A kommunista hatalom 1950-ben betiltotta a pálos rend működését is, ám a szerzetesi hagyomány titokban mégis tovább élt. Ez tette lehetővé, hogy 1989 után friss hajtásként négy helyen – Pécsett, Márianosztrán, Budán és Pálosszentkúton – indulhasson újra Remete Szent Pál ősi szerzetesrendje.

A kiállítás tablóinak kivitelezői Karasz Lajos, a Digitalizáló Osztály, valamint Balogh Ágnes és Lendvay Krisztina a Restauráló és Kötészeti Osztály munkatársai voltak, az installáció előkészítésében Horváth Pál, a Kötészeti Osztály munkatársa segített.

A kiállítás kurátorai: a Magyar Pálos Rend által felkért Sarbak Gábor irodalomtörténész és Sudár Annamária tanár voltak; az arculatterv és a kiállítás grafikája a Magyar Pálos Rend által felkért Török Máté munkája.

A kiállítás megnyitóján az OSZK vezetését dr. Boka László tudományos igazgató képviselte.

A kiállítás hétfő kivételével  mindennap 10 és 18 óra között látogatható.
Cím: Márianosztra, Pálosok tere

Lásd még:

Az OSZK-ban őrzött pálos eredetű Festetics-kódex, a középkorból ránk maradt legszebben díszített magyar nyelvű kézirat a Magyar Nyelvemlékek című internetes szolgáltatásban.