Tizenkét hónap a nemzeti könyvtárban – rádióműsor

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2015/04/03

„Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni… Elegánsan olvasni, nagylelkűen… Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” (Márai Sándor)

A Magyar Katolikus Rádió Akvarell című műsora havonta egy alkalommal a teljes műsoridőben az OSZK működését mutatja be a hallgatóknak.

Olyan sorozatot indítottunk, amely a magyar nemzeti könyvtárnak a látogatók által kevéssé ismert, ám a könyvtári munka alapját jelentő tevékenységével foglalkozik: a könyvtárba kerülő könyvek és egyéb dokumentumok útját követi nyomon.

Minden adást három fő részre osztottunk:

  • Az OSZK története, működése
  • Gróf Széchényi Ferenc, gróf Illésházy István, Jankovich Ferenc, gróf Apponyi Sándor, Kossuth Lajos és sok más hazafi, tudós könyvtárai – Nagyszerű gyűjtemények az OSZK-ban
  • Szinte minden könyv, ami megjelenik a kezünkbe kerül. Könyvajánlóink: Mit olvass, Magyarország?

A hallgatókat a könyvtár két évszázados történetének kulisszái mögött a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály vezetője, Dányi Éva kalauzolja hónapról-hónapra, feltárva a folyamatos, szisztematikus, precíz munka folyamatát, amit azonban számos érdekesség fűszerez. A műsor második részében a könyvtár kincsei közül ismerkedhetünk meg egy-egy érdekességgel, továbbá Sághi Ilona, a kurrens gyarapítás referense és kollégái beszélnek a közelmúltban megjelent, újonnan a könyvtárba beérkezett, érdekes könyvekről.

Az egyes adások tematikája a könyvtár aktuális rendezvényeivel összhangban készül.

Az adások időpontja: február 25., március 25., április 22., május 20., június 17., július 15., augusztus 12., szeptember 9., október 7., november 4., december 2. és december 30.
Adásidő: szerda 9 óra, ismétlés aznap este 20.30, illetve csütörtök hajnalban 01.04.