Sikeresen zárult az Olvasó családok programsorozat első fél éve

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2024/07/31

 

A Petőfi Kulturális Programban 2024. március és június között a nemzeti könyvtár országjáró nagykövetei 45 településen tartottak a helyi szervezők által a kínálatunkból választott előadást összesen 1426 résztvevőnek.

Júniusban lezárult az első fél év, de még ebben a hónapban is hat helyen jártak kollégáink: Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Somogy vármegyékben.

Az előadók teljesítményét minden településen a legnagyobb elismeréssel értékelték. Kiemelkedően nagyszámú résztvevő tisztelte meg Csolnokon Lipthay Endre kutató előadását a rejtőző Petőfiről, valamint Csurgón és Izsákon „…a dal szüli énekesét…” című műsor Kossuth-díjas, illetve Magyar Örökség díjas előadóit. 

 

2024 első fél évében a nemzeti könyvtár azon küldetése, hogy elvigye különleges gyűjteménye magas színvonalú értékeit interaktív, változatos előadások formájában a legkisebb településre is, a vártnál sikeresebben valósult meg: a tervezettnél 166 fővel  több érdeklődőt köszönthettünk a programokon.

 

Szeptembertől ismét járják majd az országot kollégáink, és várják az érdeklődőket az erdélyi sárkányok, üstökösök és egyéb csodák a történelemből; Petőfi Sándor életének kevéssé ismert, az emberre fókuszáló érdekességei; a Vershaza ikonikus költeményei; „mindannyiunk atyja”, Arany János tanár úr; az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok története; Mátyás király kódexei és a Verséneklők különleges muzsikája.