Széchényi-leszármazottak találkozója a nemzeti könyvtárban

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2024/08/29

 

A könyvtáralapító Széchényi Ferenc, valamint fiai, Széchenyi István, a legnagyobb magyar és testvérei, Széchényi Lajos és Széchényi Pál mintegy száz utóda gyűlt össze a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtárban (MNMKK OSZK) 2024. augusztus 25-én. 

A különleges és nagyszabású esemény szervezője gróf Széchényi Kálmán, Széchényi Ferenc szépunokája, Széchenyi István testvérének, Lajosnak az ükunokája volt. A Németországban élő nyolcvanéves gróf saját családja is szétszóródott a világban, ezért érezte fontosnak, hogy legalább ötévente találkozzanak egymással. Ezt a családi eseményt bővítette ki a későbbiekben egy olyan többnapos rendezvénnyé, amelyre Ausztráliából, Dél-Amerikából, Európa több országából és hazánkból is érkeznek családtagok.

 

A 2024-es találkozó egyik fontos állomása a nemzeti könyvtár volt, ahol Lewalt-Jezierski Zoltán, a Főigazgatói Kabinet vezetője fogadta és üdvözölte az összegyűlteket. Széchényi Kálmán elmondta, hogy már a nyolcadik generáció képviseltette magát az eseményen, és minden korosztály részt vett a programon. 

A könyvtár szakemberei több nyelven vezettek csoportokat az Esszencia című állandó kiállításon, és egy rögtönzött tárlaton a vendégek megtekinthették a Széchényi-leszármazottakhoz kötődő relikviákat, kottákat és műalkotásokat is. 

 

Az MNMKK OSZK számára nagy megtiszteltetés, hogy alapítójának utódai fontosnak tartják hazánk kulturális örökségének megismerését, ezzel szimbolikusan összekapcsolva a múltat és a jelent. A nemzeti könyvtár elkötelezetten követi Széchényi Ferenc alapítói szándékát, hogy a gyarapodó magyar kulturális értékeket elérhetővé tegye, valamint megóvja azokat az utókor részére, ezzel biztosítva, hogy a múlt öröksége a jelenen keresztül éljen tovább a jövő generációi számára.