Új kiadványaink

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2016/10/11

A közelmúltban a Móra Kiadóval közösen jelentettük meg Bródy Vera bábtervező munkásságát bemutató színes kiadványt, a BBC History különszámként a Kossuth Kiadóval közösen kiadott, Rainer M. János szerkesztette kötetet és DVD-t az 1956-os forradalomról, illetve a Propaganda – politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban című tanulmánykötet. A művek könyvtárunk ajándékboltjában is kaphatók.

1. A bábtervező mesél
Írta: Bródy Vera

Szerkesztette: Somorjai Olga
OSZK–Móra Kiadó, Budapest, 2016.
240 oldal
ISBN 978 963 200 659 8

A Móra kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár (melynek Színháztörténeti Tára őrzi Bródy Vera páratlan terveit) együttműködésében látott napvilágot az a közel négyszáz báb- és díszlettervet tartalmazó kötet, amely a Munkácsy Mihály- és Jászai Mari-díjas bábművész, báb-, díszlet- és jelmeztervező Bródy Vera teljes tervezői életművét mutatja be.

A művész munkássága az Állami Bábszínház (később Budapest Bábszínház) történetének 1952-től az ezredfordulóig terjedő korszakát öleli fel. Ezt az izgalmas periódust a művész saját, szubjektív szemüvegén keresztül láttatja, s visszaemlékezésében az élőbeszéd fordulataival adja vissza a bábszínház történetét, tervezői munkásságának periódusait, Franciaországba költözését, ahol pályáját a tervezés mellett a tanítás, a rendezés és a könyvkészítés is színesítette. Memoárja páratlan kordokumentum, tanúként idézi fel a színház életét, a sikereket és persze a kudarcokat is, írása egyaránt visszatükrözi a magyar kultúrához való kötődését és a francia kultúrához való mély vonzódását.

A kötet időrendben követi nyomon tervezéseit: a fontos bábtörténeti bemutatókat, és kiemelten a számára különösen kedves terveket, amelyek a visszaemlékezésben is nagyobb figyelmet kaptak. Bródy Vera tervei nemcsak bájosak és szépek, de alakjaiban szüntelenül fölsejlik a humor és irónia is. Az első ismert önálló tervezéstől, a Misi Mókus kalandjaitól indulva számos jelentős tervezésen, köztük a világsikert hozó A fából faragott királyfin át egészen az életmű betetőzését jelentő Tűzmadárig követhetjük nyomon a bábtervező pályáját. A könyv olyan vázlatokat és változatokat is bemutat, melyeket soha nem  mutatattak be, továbbá bepillantást enged Bródy Vera televíziós tervezéseibe és Franciaországban megjelent műveibe is.

A kötetet a kortársak, Molnár Gál Péter bevezető sorai, Láng István visszaemlékezése és Szilágyi Dezsőnek az 1996-os bábszínházi életmű-kiállításon mondott beszéde egészíti ki.

2. A magyar október
A BBC History különszáma
Szerkesztette: Rainer M. János
A képeket válogatta: Sárközy Réka, Topits Judit
OSZK–Kossuth Kiadó, Budapest, 2016.
144 oldal + DVD melléklet
ISSN 2062-5200
ISBN 978 963 098 641 0
A kiadvány ára: 1990,- Ft

„A forradalom már a saját korában történelmet írt – olvashatjuk a kiadvány beköszöntőjében –, hiszen 1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt, bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy az áldozat, amit követel.” – mondta Kennedy elnök már a forradalom napjaiban a magyar kérdés ENSZ-beli megvitatásakor.

Több mint harminc évig azonban nemcsak a történelmi feldolgozások többségében, hanem az emberek történelemképében is a meghamisított forradalom képzete élt. Szerencsére az utóbbi csaknem három évtized alatt ez a kép sokat változott az ismertté váló tényekeknek , a korszellem formálódásának, a megközelítések árnyalódásának köszönhetően.

Könyvtárunk és a Kossuth Kiadó együttműködése révén, Rainer M. János (az OSZK 1956-os Intézet vezetője) szerkesztésében jelent meg DVD melléklettel ellátott kiadványunk, amely elsődlegesen a hatvan éve történtek előzményeivel, lefolyásával és utóéletével foglalkozik. Bejárja a történések színtereit, felvázolja a – neves és névtelen – főszereplők portréját, számba veszi a forradalmi cselekvés változatait. A forradalmi Magyarország tablója mögé illeszti az egykori világpolitika keretét. Az ötvenhatos Budapest és vidék képét idézi fel – a szó szoros értelmében is, száznál több egykorú fényképpel, neves fotóriporterektől és névtelen szemtanúktól. Az írások szerzői – egy egykori brit diplomata kivételével – történész kollégáink, akiknek többsége most nem az értékelést tartotta fő feladatának, hanem azt, hogy összegyűjtse mindazt az ismeretanyagot, amely alapján a nemzet a Magyar Októbert a magáénak vallhatja.

3. Propaganda – politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban
Szerkesztette: Ifj. Bertényi Iván, Boka László, Katona Anikó
OSZK, Budapest, 2016.
542 oldal
ISBN 978 963 200 660 4
A kiadvány ára: 4500,- Ft

Az Országos Széchényi Könyvtár 2016 januárjában kétnapos interdiszciplináris konferenciát szervezett annak a projektnek a keretében, mely az első világháború alatti hátországi propagandát és annak időbeli változásait, formáit és tendenciáit kívánta a különböző tudományterületeken megvizsgálni, s elsődlegesen a nemzeti könyvtárban 2015 őszén megnyílt nagykiállítás révén (illetve egyéb rendezvények és kiadványok segítségével is) a Nagy Háború centenáriumi évétől kezdve óhajtotta ezt az összetett tematikát a figyelem középpontjába állítani. E sikeres tárlat által felvetett kérdésköröket a szűkebb szakmai területek képviselőivel megvitatandó szerveztük azt a tudományos konferenciát, melynek szerkesztett, válogatott tanulmányait tartalmazza e kötet. Kiadványunk különböző tárgyterületek – történettudomány, sajtótörténet, irodalomtörténet, művészettörténet – eredményeit kívánja összekapcsolni, s közel harminc írásban vizsgálni a hátországbeli propaganda alakváltozatait a politika, a sajtó, a szépirodalom vagy éppen a vizuális kultúra területén.

Tartalom:

GRÓH GÁSPÁR: Volt egyszer egy háború

PROPAGANDA ÉS ALAKVÁLTOZATAI
ROMSICS IGNÁC: Az első világháború – száz év távlatából
Z. KARVALICS LÁSZLÓ:Nagy Háború és propaganda
ROMAN HOLEC: Az Osztrák–Magyar Monarchia mint a ,,kis népek gyilkosa”
POLLMANN FERENC: Atrocitás-propaganda és az osztrák–magyar–szerb háború
SZÉKELY TAMÁS: A szövetséges uralkodók kultusza Magyarországon az első világháborúban
SZOLECZKY EMESE: „Boldog, békés lövészárok?”
STENCINGER NORBERT: „Bizalommal és reménykedve fordulunk hozzád”
BALÁZS ESZTER: A magyar társadalom önmozgósítása az első világháború elején
ZÁVODI SZILVIA: Háborús propaganda a hétköznapi tárgyakon
TÖRÖK RÓBERT: „Kimérés csak addig tart, ameddig a készlet tart!”
KOVÁCS VILMOS: A magyar hadiipar az Osztrák–Magyar Monarchiában

SAJTÓ ÉS SAJTÓIRÁNYÍTÁS
BUZINKAY GÉZA: Sajtó és/vagy propaganda az első világháború alatt
SZABÓ DÁNIEL: A magyarországi sajtó a háború kitörésekor
PAÁL VINCE: Sajtóirányítás és -ellenőrzés Magyarországon a Nagy Háború éveiben
BALLA TIBOR: Az osztrák–magyar Sajtóhadiszállás szervezete és tevékenysége a Nagy Háborúban
KLESTENITZ TIBOR: A Nagy Háború propagandájának megítélése a magyar sajtóban
VÖRÖS BOLDIZSÁR: Terek, Tömegek, Filmek

IRODALOM ÉS HÁBORÚ
VERES MIKLÓS: A jövő század háborúi
BORBÁS ANDREA: De versek íródnak
BOKA LÁSZLÓ: ,,Énekek a nagy időkből”?
VISY BEATRIX: A vers mint antipropaganda
RÓZSAFALVI ZSUZSANNA: Emőd Tamás háborús tematikájú művei a Modern Színpadon
CSÉVE ANNA: „…ha már van háború, hát akkor miért nincsen?”
SZILÁGYI ZSÓFIA: „Annak, ami vele történt, nem volt jegye és szava”

MŰVÉSZET ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
SZÜCS GYÖRGY: Kávéház, műterem, lövészárok, avagy Herman zászlós kalandjai a világháborúban
MURÁDIN JENŐ: Erdélyi művészek az első világháború idején
IFJ. BERTÉNYI IVÁN: Szögelőszobrok
KATONA ANIKÓ: Háborús plakát: hatásos fegyver vagy patrióta giccs?
SAMU BOTOND GERGŐ: Láncra vert gyarmatok, civakodó ebek, Szent Háború és az antant acélgyűrűje

A kiadványok kaphatók az OSZK könyvesboltjában vagy megrendelhetők az OSZK Kiadványtárától az alábbi elérhetőségeken: Budai-Király Tímea, Tudományos Igazgatóság Kiadványtár, Országos Széchényi Könyvtár; 1827 Budapest, Budavári Palota F épület; Tel.: 22-43-878, Fax: 20-20-804, email: kiadvanytar@oszk.hu