Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! – kiállításmegnyitó

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2023/04/19

 

A magyar–szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulójára emlékezve – a jubileum után egy évvel – időszaki kiállítást rendezett könyvtárunk. A Vivat Szlovénia! / Vivat Slovenija! címmel megnyílt tárlat a Szlovén Köztársaság Nagykövetségével és az ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszékkel szoros szakmai partnerségben valósult meg.

A Szlovénia és Magyarország közötti kiváló kulturális és diplomáciai kapcsolat megerősítéseként a két ország nemzeti könyvtárának vezetője 2023. április 19-én együttműködési megállapodást kötött. A nyilatkozatot Viljem Leban, a Ljubjanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár főigazgatója, valamint Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója ünnepélyes keretek között írta alá a Sándor-palotában, dr. Nataša Pirc Musar asszony, a Szlovén Köztársaság köztársasági elnöke és Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke jelenlétében.

 

A kiállítás megnyitóján Rózsa Dávid főigazgató köszöntötte az egybegyűlteket és a rendezvény díszvendégeit: a két köztársaság elnökasszonyát, dr. Marjan Cencen szlovén nagykövet urat, Viljem Lebant, a szlovén nemzeti könyvtár vezetőjét, valamint negyvenhat ország diplomáciai testületeinek megjelent tagjait, nagyköveteket és a nagykövetségek munkatársait. 

Rózsa Dávid elmondta, különösen értékesek azok a kapcsolatok, amelyekben a felek kölcsönösen jól megértik egymást. A két nemzet tagjai tisztában vannak a szabadság és a függetlenség értékével és jelentésével, melynek köszönhetően legalább annyira érti a magyar fül Szlovénia nemzeti himnuszát, mint a Prešeren-kortárs Petőfi Sándor Nemzeti dalát. A most megnyíló budapesti és a ljubljanai időszaki kiállítások ráirányítják a figyelmet arra, hogy egymás könyvekbe foglalt örökségét érdemes alaposan megismernünk. A főigazgató megköszönte a Sándor-palota és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatását, dr. Marjan Cencen nagykövet úr segítségét és a kiállítás kezdeményezését, Mladen Pavičić professzor kurátori és Mann Jolán főszerkesztői munkáját, valamint az OSZK munkatársainak és együttműködő partnereinek a közreműködést.

Novák Katalin elnök asszony hangsúlyozta, hogy közös kulturális kincseink együtt gazdagítják Európa kulturális örökségét, valamint emlékeztetett arra, hogy Magyarország és a Szlovén Köztársaság is különleges figyelmet fordít a területén élő szlovén, illetve magyar közösségekre.

Nataša Pirc Musar elnök asszony Petőfi Sándor és France Prešeren párhuzamba állítása mellett kitért az olvasás fontosságára. Hangsúlyozta, hogy a könyv fontos eszköze a nemzedékek fennmaradásának, az olvasás pedig a mellett, hogy készség és fegyelem egyaránt, tudásunk elmélyítésének és látókörünk szélesítésének nélkülözhetetlen eszköze is.

 

A kiállítás megrendezésével az OSZK hozzá kíván járulni a Szlovénia és Magyarország közötti hagyományosan jó viszonyhoz, a magyar–szlovén szakmai kapcsolatok további fejlődéséhez és elmélyítéséhez. 

A kiállítás gerincét a szlovén irodalom magyarországi befogadásának története alkotja, különös tekintettel az elmúlt harminc év közel nyolcvan kötetet számláló műfordításaira (verseskötetek, regények, meséskönyvek, antológiák).  

A tárlat megidézi a szlovén irodalom világirodalmi rangú költője, a szlovén költészet első szintetizáló lírikusa, France Prešeren műveit éppúgy, mint a közelmúlt és a kortárs szlovén irodalom alkotóinak – Kajetan Kovič, Tomaž Šalamun, Drago Jančar vagy Aleš Debeljak – irodalmi munkásságát.

 

A kötetek és szövegek mellett szerzői portrékat, fényképeket is láthat a nagyközönség, valamint olyan különleges könyvritkaságokat is, melyek a két nemzet évszázados kapcsolatairól tanúskodnak.

A kiállítást online kvízek, puzzle-ok és interaktív játékok teszik színesebbé, amelyeket a nemzeti könyvtár érintőképernyőin találnak látogatóink.

A kiállítás részletes leírása itt tekinthető meg.

Rózsa Dávid főigazgató köszöntője

Novák Katalin nyitotta meg a Vivat Slovenija!/Vivat Szlovénia! című kiállítást (video)

Kiállításismertető 1. rész

 

Az időszaki kiállítás 2023. május 31-ig a könyvtár nyitvatartási idejében,
keddtől szombatig 10 és 18 óra között tekinthető meg.