A Dévai Ferences Rendház 1850 előtti könyvei

A Dévai Ferences Rendház 1850 előtti könyvei

A Dévai Ferences Rendház 1850 előtti könyvei. Katalógus
Összeállította: Szabó Henriette, Monok István, Kégli Ferenc
Országos Széchényi Könyvtár-Osiris Kiadó, Budapest, 2002., 179 oldal
[Nemzeti Téka, sorozatszerk. Kégli Ferenc, Monok István]
ISBN 978 963 200 418 1

300,- Ft
Kapható

A 18. századi alapítású Dévai Ferences Rendházat a Bulgáriából Havasalföldre, majd a Vulkán-szoroson át Erdélybe menekült bolgár szerzetesek, valamint a velük érkezett bolgár családok alapították. 1852-től a Kapisztrán Szent Jánosról, majd 1900-tól a Szent Istvánról nevezett provinciához tartozik. Az 1950-es évek elején államosított épületet a kilencvenes években jogos tulajdonosai visszafoglalhatták. A kolostor felújításakor végzett munkálatok során került elő a zárdatemplom tornyába elrejtett egykori ferences könyvtár párszáz kötetnyi anyaga. A megsemmisítéstől megmenekült gyűjteményben számos bibliográfiailag ismeretlen, nyomdatörténeti és kötéstörténeti szempontból figyelemre méltó mű maradt fenn. A Bolgár Rendtartomány és az általa alapított dévai rendház történetének összefoglalását követően a gyűjtemény 334 kötetnyi régi nyomtatványának – köztük egy ősnyomtatványnak – a részletes leírását tartalmazza a katalógus, egyebek mellett feltárva a tulajdonosi és egyéb kéziratos bejegyzéseket, a kötetek állapotára vonatkozó adatokat. E munka elsődleges célja ennek az eddig feltáratlan egyházi gyűjteménynek a feltérképezése, valamint autopszia révén való részletes leírása, továbbá mindezen keresztül az erdélyi ferences könyvkultúra egy fejezetének a megismertetése.

Nemzeti téka

A Nemzeti téka az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó 2000-ben indult közös sorozata. Folytatója kíván lenni Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadványai, valamint Az Országos Széchényi Könyvtár Füzetei címmel megjelent sorozatoknak, továbbéltetve mindazon értékeket, amelyeket az elődöknek tekintett sorozatok képviseltek. Olyan művelődéstörténeti, nyomda-, sajtó-, könyv- és könyvtártörténeti, illetve könyvtár-informatikai vonatkozású könyvek tékája, azaz tároló helye, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak nemzeti könyvtárunkhoz vagy annak gyűjtőköréhez. Tanulmányok, konferencia-előadások közreadása mellett a sorozat a nemzeti könyvtár vagy egyéb gyűjtemények hungarika vonatkozású anyagára támaszkodva készült egyedi bibliográfiák, katalógusok, repertóriumok számára is publikációs teret kíván nyújtani, segédleteket biztosítva ezáltal a magyar művelődéstörténet további kutatásaihoz.