Boldog Vladimir Ghika – időszaki kiállítás

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2021/09/07 - 2021/09/25

 

Boldog Vladimir Ghikát, akinek ereklyéje az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztjén is helyet kapott, és akit 2013-ban avatott boldoggá Ferenc pápa buzgó hite és vértanúsága miatt, ifjúkora óta foglalkoztatta a szegények, a betegek és a rászorulók sorsa. Kevesebben tudják azonban, hogy karitatív és missziós tevékenysége, valamint jogtudományi és teológiai végzettsége mellett írt verseket és színdarabot, továbbá értett a zenéhez és a képzőművészethez is. 1902-ben áttért a katolikus hitre, majd 1923-ban pappá szentelték. Képzőművészeti alkotásainak jelentős része a felszentelését megelőző időszakban született tollrajz, rézkarc, könyvillusztráció, ex libris, de készített kirigamikat is (az origami varicációja, amely a hajtogatás mellett a vágást is alkalmazz az alkotások létrehozásakor), jótékony célra.  

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség, a Budapesti Román Kulturális Intézet és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében megvalósuló tárlat ezekből a munkákból válogat.  

A tárlat kurátora: Orbán Anna Mária.  

A kiállítás 2021. szeptember 7. és 25. között látogatható nyitvatartási időben, keddtől péntekig 10 és 17 óra között a nemzeti könyvtár Ereklyeterében (Budapest, Budavári Palota F épület).  

 

A kiállítás megnyitója 2021. szeptember 6-án, hétfőn 17 órakor volt a nemzeti könyvtárban.   

A vendégeket köszöntötte:  

  • Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója 
  • Exc. Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek 
  • Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Győri Egyházmegye 
  • Simona Tănăsescu igazgató asszony, Budapesti Román Kulturális Intézet 

A kiállítást megnyitotta  

  • Beke László művészettörténész