A „Gőzhangya” hazatér… – Szinnyei József kiállítás

100 éve hunyt el idősebb Szinnyei József a Magyar írók élete és munkáinak összeállítója, a kiemelkedő jelentőségű munkát végző bibliográfus. Szinnyei József munkásságáról szeptember 11-én tudományos ünnepséggel és kiállítással emlékezünk meg. Az OSZK hírlapolvasó terme ezentúl egykori munkatársának nevét viseli.

A Szinnyei József munkásságát bemutató kiállítás a VII. szinti katalógus térben 2013. szeptember 11-től november 30-ig tekinthető meg. A kiállítás ingyenesen megtekinthető.

Köztünk volt egy, és közülünk volt egy ember, aki az élet nagy kihívásait, az idő kérlelhetetlen múlását próbálta a maga egyszerű kis eszközeivel kicselezni, feledtetni. Gyűjtőszenvedélye közismert volt, polcain otthonra találtak a mások által nem nagyra becsült, még feltáratlan hírlapok porosodó példányai, Ő ezeket rendszerezte, igazi könyvtáros módjára az olvasó számára hozzáférhetővé tette, köttette, ápolta, óvta, mert tudta, hogy ezek a sárguló lapok a kor pótolhatatlan dokumentumai. Hangya szorgalma, precizitása vezette át a mindennapok gondjain, naplója évtizedeken át írt apró betűs sorai közt megtalálható minden, mi a mindennapi élet része, és jegyzetei közt megtalálható minden, mi a magyar írók életére, munkáira vonatkozott. Ahogy Schöpflin Aladár írja róla a Nyugatban, a Szinnyei bácsi halálára című cikkében: „Az az aprólékos adatgyűjtő munka, amely másnak száraz, lélek nélkül való, neki az egész élete volt. Repertóriumokat összeállítani, könyvekből, újságcikkekből, kézírásokból adatokat kijegyezni kis cédulákra, ezeket a cédulákat pedáns rendben tartani, hogy bármelyiket bármikor meg lehessen találni, – ez is be tud tölteni egy életet. Szinnyei bácsi ezt szépnek találta és ezért szép volt neki az élet is.”
Pontossága annyira közismert volt, hogy a Múzeum Kávéház óráját is hozzáigazította főpincér, mert akkor van öt óra, amikor Szinnyei úr érkezik. Főbb munkái, a Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma, Magyarország természettudományi és matematikai könyvészete, és persze a Magyar írók élete és munkái szinte csak melléktermékei annak a nyolcvanhárom évnek, amikor volt köztünk egy ember, és közülünk volt egy ember, akinek talán sikerült az élet nagy kihívásait, az idő kérlelhetetlen múlását a maga és munkálkodása javára fordítani.
Szeretnénk azt remélni, hogy ezzel a megemlékezésünkkel, ha csak jelképesen is, a „Gőzhangya” hazatért megpihenni kedvenc hírlapjai közé.