Tóth István fotóművész kiállítása

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/05/02 - 2013/06/14

Tóth István fotóművészTóth István (Nyáregyháza, 1923. július 26.) magyar fotóművész, Az Évszázad Kiváló Fotóművésze díj tulajdonosa, a jelenkori magyar fotográfia talán legsikeresebb, világszerte elismert fotóművészei közé tartozik.

A fényképezés tudományát napi munkája mellett, önképzés útján sajátította el. Szakmai fejlődésében meghatározó szerepe volt Haller Frigyesnek, a két világháború közötti korszak jeles fotográfusának. Sokat tanult az EMAOSZ-iskola nagy öregjeitől is a MADOME keretein belül, s nem véletlenül tüntették ki a klub ezüstjelvényével: ma is a fényes sikerű magyaros stílus kései képviselőjének vallja magát.

A Ceglédi Fotó Klub (1953) megszervezője. Elnöksége idején az 1960-as évekig a klub eredményesen szerepelt hazai és nemzetközi tárlatokon. Az 1960-as évek végén Kecskeméten vállalt hivatásos fotográfusi munkát – agrártudósok tevékenységéhez járult hozzá tudományos igényességű felvételeivel.

Korniss Dezső portréjaAlapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének, amelyből 2003-ban kilépett. Az 1990-es években a MFSZ művészeti Bizottságában tevékenykedett. 2002-2005 között a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakkollégiumának tagja volt. Közel 60 esztendős pályája során 2237 nemzetközi kiállításra küldte el képeit, s 329 alkalommal nyert díjat. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség EFIAP címmel tüntette ki, emellett 15 külföldi klub és szövetség tiszteletbeli tagja. Önálló tárlatainak száma 120 fölött van.

Műveit Magyarországon és külföldön számos köz- és magángyűjtemény őrzi. Az Országos Széchényi Könyvtár Jelenkori Fotóművészeti Gyűjteményének egyik első adományozója: 2002 óta 247 felvételét őrzi a gyűjtemény.

A művész 90. születésnapjának közeledtével e tárlattal köszönti őt az OSZK. A kiállításon a „Pillanatok” és a „Kortársak” sorozatból látható válogatás.  Kiállításainak katalógusaiból, plakátjaiból, megjelent köteteiből is ízelítőt nyújtunk a tárlaton.

A Duna Tv portréfilmje

A kiállítás olvasóinknak ingyenesen, vendégeinknek 400 Ft-os belépőjegy ellenében látogatható. Megtekinthető június 14-ig, keddtől szombatig 10 és 18 óra között a Nemzeti Ereklyetérben.