Könyvbemutató: A gyulafehérvári székesegyház főszentélye

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/01/16

2013. január 16-án, szerdán, 16 órakor könyvbemutatóra kerül sor az 516-os teremben: A gyulafehérvári székesegyház főszentélye című tanulmánykötetet Marosi Ernő és Entz Géza művészettörténészek mutatják be az érdeklődőknek.

A kötet ismertetője:

A gyulafehérvári székesegyház főszentélye (szerkesztette: Papp Szilárd)

A néhány évvel az ezredforduló után, I. István által alapított erdélyi püspökség központjában áll Magyarország történelmének, egyháztörténetének és művészettörténetének egyik kiemelkedő, emblematikus épülete, a gyulafehérvári székesegyház. A magyar királyság egykori területén ez az épület az egyetlen olyan középkori püspöki templom, amely jórészt eredeti formájában maradt fenn, s így egyedül ad méltó képet középkori székesegyházaink hajdani külső és belső megjelenéséről. A székesegyház liturgikus értelemben vett legfontosabb része a főszentély, amely román kori, jórészt elbontott előzmény után a 13. század végén épült fel klasszikus gótikus stílusban, s nagyjából ebben a formájában maradt fenn napjainkig. A tanulmánykötet a főszentély történetét dolgozza fel monografikus jelleggel, amihez az alkalmat az épületrész befejező szakaszban lévő, átfogó restaurálása szolgáltatta.

A főszentély restaurálására, pontosabban az ahhoz szükséges előkészítő kutatómunkára 2008-tól kezdődően került sor. Az épületrész történetét illetően az elmúlt három évben végzett régészeti, falkutatási és levéltári feltáró munkák számos olyan információt eredményeztek, amelyek jelentős újdonságként értékelhetők, és amelyek alapján a róla vallott eddigi képünk több ponton is alapvetően változott meg. A szentély külsejénél folyt ásatások megállapították az épület viszonyát a környezetéhez, egyes periódusait, s építésének technikai részleteiről is új eredményekkel szolgáltak.

A templom e kiemelten jelentős, de az eddigiekben a többihez képest kevesebb figyelmet kapott részével kapcsolatban a kutatások tehát jó néhány terület szakembereit – régészeket, építészeket, művészettörténészeket, restaurátorokat – fogták össze az elmúlt néhány évben, nagyobb mennyiségű, új információt halmozva fel a szentélyről. Ezeket az információkat összefogva került publikálásra a tanulmánykötet, monografikus feldolgozását adva a gyulafehérvári székesegyház főszentélyének.