K2: Könyvtári és információtudományi kutatások az egyetemeken

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/06/06

A könyvtár 2.0 kísérleti műhely 2013. június 6-án 10 és 14 óra között tartja újabb rendezvényét, amelyre a hazai könyvtár és információtudományi kutatás egyetemi műhelyeiből hívnak meg kutató egyetemistákat.

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, 6. emeleti Nagyelőadó

A K2 kísérleti műhely már a megalakulásakor célként tűzte ki, hogy teret adjon a technológiai kutatásokkal foglalkozó egyetemistáknak. A következő rendezvényünk előadóit a hazai könyvtár és információtudományi kutatás egyetemi műhelyeiből válogattuk ki a tanszékvezetőkkel és az intézetigazgatókkal való konzultációt követően.

A nap célja egyben az is, hogy a könyvtárak megismerhessék a munkaerőpiacra az elkövetkező hónapokban kilépő tehetséges fiatal könyvtárosokat. A hallgatók saját innovatív projektjeiket, kutatási eredményeiket mutatják be.

A szakmai napon az Akadémiai kiadó a felsőoktatási intézményekkel való együttműködésben megvalósuló tankönyvfejlesztési projektjét is bemutatja.

  • Cselenkó Vera (Kaposvári Egyetem): A virtuális könyvtárak a felhőben
  • Polereczki Anett (Szegedi Tudományegyetem): Digital signage megoldások
  • Hegedüs Szabina (Szegedi Tudományegyetem): Tanyák bekapcsolása az információs kultúrába
  • Jávorka Brigitta (Pécsi Tudományegyetem): Az internetes könyvcsere világa
  • Szalacsi Alexandra (Pécsi Tudományegyetem): E-könyvek kölcsönzése az Egyesült Államokban
  • Barton Dávid-Pál Vanda (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Az open access és az osztályozás
  • Lazur Judit: Innovatív megoldások a felsőoktatási tananyagok világában

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát Mánfai Miklósnénak jelezze!