Mecénáskönyv – Széchényi-könyvestek 13.

Időpont: 2026. január 27., kedd 18 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota F épület,
VI. emelet, Alapítók tere
(1014 Budapest, Szent György tér 4–5–6.)

Fb-esemény, meghívó

L. Horváth Katalin: A mecenatúra magyarországi története 1900–2025 (Budapest, Art is Business kiadó, 2025, ISBN: 9786150248899)

Részletek a szerkesztő előszavából:

Az évezredeken átívelő gazdag egyetemes kultúrát nemcsak az alkotók kreativitása, hivatástudata, hanem a mecénások személyes elkötelezettsége is formálta. Az európai kultúrkörben köznévként ismert mecénás szó Gaius Cilnius Maecenas befolyásos, arisztokrata államférfira utal, aki Augustus császár idejében (i. e. I. század) saját vagyonából segítette a költőket és az írókat (például Horatiust, Propertiust, Vergiliust). Amellett, hogy anyagi javakkal támogatta őket, politikai védelmet, társadalmi presztízst és kapcsolatrendszert biztosított számukra.

[…] A mecénás kifejezés azóta is a kultúra önzetlen támogatóját jelöli. Maecenas megmutatta, hogy a művészet és a hatalom viszonya lehet etikus és építő is, szolgálhatja a haladást, a közjót. Patronáltjainak művei kétezer év múltán is élnek – ez hatásának legfőbb bizonyítéka. 

[…] Ez a könyv arra vállalkozik, hogy nagy vonalakban bemutassa a hazai magánmecenatúra 1900-tól 2025-ig tartó történetét – olyan személyiségek portréin keresztül, akik döntő szerepet játszottak a művészetek és a tudományok fennmaradásában, fejlődésében. 

[…] Kiadványunk történeti áttekintése felvázolja a múlt és a jelen párbeszédét. A mecenatúra mindig is több volt egyszerű anyagi segítségnél: olyan szellemi-erkölcsi vállalás, amely az egyéni intellektuális-lelki épülést, tágabb értelemben a társadalom megújulását, az ígéretes jövőt szolgálja. Reméljük, az Olvasó személyes inspirációt is merít a támogatás hagyományának folytatásához. 

Részlet a kötet fülszövegéből:

A mecénás a teremtőszellem védnöke. Nem csupán anyagi támogatást ad az alkotónak, hanem reményt is, hogy érdemes szólnia, mert van, aki meghallja. Rajtunk múlik, születhetnek-e remekművek; megőrzi-e a világ azt, ami emberi benne. A gondolat, a fantázia szabad szárnyalását, az érzelmek, a szépség gazdagságát hagyjuk-e örökül utódainknak vagy egy rideg falansztert, ahol a Michelangelókat egy „központi érdek” nevében széklábak faragására kárhoztatják? 
Mi a XXI. századi válasz a XIX. századi madáchi kérdésre: „Megy-é előbbre majdan fajzatom?”