
Turistajelzések, pihenőhelyek, információs táblák, kísérőkötet és QR-kódok – közösségerősítő kezdeményezés a természetben. Avagy hogyan mutatható be a középkor pálos öröksége a ma emberének? Hogyan segítik letölthető alkalmazások és lelkiségi tartalmak a túrázókat és a zarándokokat a Pilisben, a Mecsekben és Balatonszemes környékén? A nemrégiben átadott balatonszemesi pálos út kísérőkötete kapcsán erről is beszélgetünk meghívott vendégeinkkel.

Az idén januárban immár a hatodik és a hetedik pálos zarándokútvonalat adták át – ezúttal Balatonszemesen. A Magyar Pálos Rend által kezdeményezett program 2021-ben indult. Elsőként a Pilisben, majd a Mecsekben hoztak létre minden korosztály számára egyénileg vagy családosan bejárható útvonalakat, ezt követte a balatonszemesi, amely a település pálos történelmi és lelki örökségét kapcsolja össze a Balaton természeti szépségeivel. A rend és a rend körül dolgozó szakemberek az idén a Börzsönyben készülnek újabb útvonalat átadni.
A beszélgetés résztvevői: P. Puskás Antal OSPPE tartományfőnök, Gadácsi Péter turisztikai szakközgazdász, Mórocz Viktor, a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítvány elnöke, valamint Sudár Annamária szerkesztő, az OSZK munkatársa.
Időpont: 2026. április 21., kedd 18 óra
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota F épület,
VI. emeleti Alapítók tere
(1014 Budapest, Szent György tér 4–5–6.)
15 órától a Magyar Pálos Rend mellett elköteleződött családok adományt gyűjtenek a rend javára. A herencsényi, pécselyi, paloznaki és vászolyi Szent Erzsébet-kertekből, valamint a családok magánkertjeiből gyomirtó- és műtrágyamentes gazdálkodásból származó, kézzel vetett búzából készült lisztet, vegyszermentesen termesztett terményekből készült szörpöt, lekvárt, befőttet, teát, fűszert ajándékoznak azoknak, akik a rendet adományukkal támogatják.
A Pálos utak kötetei rendezvényünkön megvásárolhatók.
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Fb-esemény, meghívó