Escher Károly-kiállítás Szekszárdon

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2015/11/04

 

Escher Károly fotóriporter, fotóművész életművéből nyílik kiállítás 2015. november 7-én Szekszárdon, a Művészetek Házában. A tárlat Escher sokrétű munkásságából ad ízelítőt az életképektől kezdve a közélet eseményein át a színház és a tánc világáig. A több mint nyolcvan fénykép (portrék, életképek, közéleti témájú és színházi felvételek) 2016. január 3-áig látható. A kiállítás kurátora Csillag Katalin, az OSZK Diafilm- és Fotótárának vezetője.

A most megnyíló tárlatot megelőzően 1965-ben a Magyar Nemzeti Galériában volt az életművet bemutató önálló kiállítás, illetve 2010-ben, Escher Károly születésének 120. évfordulója alkalmából három helyszínen egy időben rendeztek kiállítást Budapesten.

Escher Károly (1890–1966) Szekszárdon született. 1916-tól filmoperatőrként dolgozott, 1928-tól pedig a Pesti Napló képes mellékletének fotográfusa lett. Ennél a lapnál vált emlékezetes riportfotókat készítő sajtófotóssá. 1939-ben – a lap megszűnése után – a Híd, majd a Film Színház Irodalom fotográfusaként, 1945 után pedig a Képes Figyelő fotóriportereként dolgozott.

Mintegy három évtizedes munkássága során a mindenes fotóriporterből egyéni hangvételű, magas művészi színvonalon dolgozó alkotóvá vált. A csodálatos mandarin című felvétele a magyar fotótörténet emblematikus darabja lett, mely a tárlaton is megtekinthető. Ezt a fotót – más képekkel együtt – a Gadányi Gyűjtemény kölcsönözte.

Escher különösen maradandót alkotott a színház- és a tánc világában: Bajor Giziről készült képei 1958-ban önálló kötetben is megjelentek. A kiállításban továbbá látható Ajtay Andor, Latabár Kálmán, Muráti Lili, Bajor Gizi, Szeleczky Zita s mások fényképe is. A színészportrék érdekessége, hogy hétköznapi miliőben – konyhában, strandon, takarítás közben – mutatják be a korszak sztárjait.

Escher a szociofotó egyik legjobb hazai művelője is volt, elsősorban az éjjeli menedékhelyeken készített felvételei váltak maradandóvá. Ebből az anyagból a budapesti cselédkorzót bemutató sorozat, valamint a hatvani cigánytelepen készített szociofotók és a Pesti Hírlap címlapfotóiból készült válogatás látható.

Escher a 20. század politikai hullámverései közepette is megőrizte fotográfusi függetlenségét. Ennek köszönhető, hogy számos fontos felvétele maradt fenn a közélet legkülönfélébb személyiségeiről; Horthy Miklóst ugyanolyan objektíven láttatta, mint Károlyi Mihályt, Szakasits Árpádot vagy Rákosi Mátyást.

A fotóriporter/fotóművész több mint 60 esztendősen az Országos Széchényi Könyvtárnak adta el életművének döntő többségét 1956 májusában. Felvételei a kémiai szempontból nem maradandó nitrocellulóz hordozóanyagra készültek. Ezért az örökség megmentése sürgető feladat, amelyen jelenleg is dolgoznak az OSZK munkatársai. Hasonlóképpen fontos a már megmentett képanyag feldolgozása, rendszerezése is.

A több mint nyolcvan fotó 2016. január 3-áig látható a tárlaton.