„Az emberi arcz megörökítése” – a 19. századi magyar portréfényképészet különlegességei

 

A kiállítás 2024. június 22-től 2025. január 30-ig ingyenesen látogatható. 

Nyitvatartás
Kedd–csütörtök 10.00–18.00 (pénztárzárás 17.00)
Péntek 9.00–19.00 (pénztárzárás 18.00)
Hétfő és szombat zárva

Helyszín: OSZK, VII. emelet, Kápolnatér, a Történeti Fénykép- és Interjútár kutatóterme

 

 

A korai fényképészeti eljárások időszakában még a portréfestészet is eleven műfaj volt, jó néhány hivatásos festő vált fényképésszé. A legismertebbek közülük Marastoni Jakab, Mayer György, Kawalky Lajos, majd valamivel később Borsos József és Barabás Miklós. Kísérletező-kutató tudósok, valamint gyógyszerészek, optikusok, ötvösök közül is számosan eljutottak a fényképezéshez. A régről ismert módszerek, mint az olaj- és akvarellfestészet színezés útján alkalmanként keveredtek a fényképezéssel, átmenetet képezve a hagyományos portréművészet és a friss, még felfedezésre váró technikák között: ilyen a kiállított portrék közül Pöltl Mátyás vendéglős színezett portréja, az Ismeretlen férfi színezett arcképe, illetve Bulyovszky Gyula színezett képmása. Később, a 19. század második felében a „hagyományos” képzőművészet fokozatosan elkülönült a portréfényképezéstől.

 

A tömeges portréfényképezés időszaka az albumintechnika elterjedésével következett be. Az új technikák új formátumokkal párosultak. 1854-től a vizitkártya, 1866-tól a kabinetkép indult világhódító útra. Az 1860-as években Magyarországon is megjelentek az első olyan fényképalbumok, amelyek százával tartalmaztak kis alakú, azonnal sokszorosítható portréképeket. Az első jeles alkalomra készült hivatalos albumok között tartjuk számon az 1865-ben kiadott Magyar Akadémiai Albumot és az 1865–67. évi országgyűlés tagjait megörökítő albumot.

 

A „fényírás” az első időszakban elsősorban a portrét jelentette, noha ismerünk csendéleteket, bel- és kültéri felvételeket is, de jóval kevesebbet, mint képmást. De vajon miért éppen a portré vált majdhogynem egyeduralkodó műfajjá a fényképezés első fél évszázadában? Az egyik ok gyakorlati: a sokrészes felszerelést, különféle vegyszerek precíz használatát és akkurátusan elvégzendő lépéseket igénylő korai eljárásokkal bonyolult volt a szabadban alkotni. A másik ok viszont a fénykép közönségének igényeiben keresendő: az örökkévalóságnak megőrizni a számunkra legfontosabbat, vagyis családtagjaink, barátaink, életünk fontos szereplőinek képmását. A fényképek kialakításának és méretének hála, immár mindenki magával vihette, elküldhette, elővehette a felvételeket.

 

Kapcsolódó tartalom:
A magyar portréfényképezés kezdetei az 1840–50-es években