A 18. század

A pálos kiállítás 3D-ben

xxx
Leírás: 

A 3D-s virtuális kiállítás nemcsak az eredeti kiállítás adta térélményt, s a látványt idézi fel, hanem a navigációja segítségével végigolvasható az egykor a falakon lévő szöveg, kinagyítható vagy közelebbről is megnézhető a falakon és tárlókban lévő tárgyak túlnyomó többsége, végignézhetők az egykori kiállítás falain lévő kis dobozokban lévő elvihető kártyák és meghallgatható a kiállítás hanganyaga is.

A böngészés során az alul megjelenő kis képekre (menüsor) kattintva kiválaszthatjuk az újabb és újabb részeket, ahová belépve (belekattintva) nemcsak „sétálhatunk” (a kis nyilak segítségével) az előtérben és a két nagy kiállítóteremben, hanem nagyíthatjuk a teljes látványt is; ahol pedig kis nagyító- vagy fülhallgatóikont látunk, ott közelebbről megnézhető, illetve végighallgatható tartalom van.

Előzmény: 
A Pálosaink a fehér barátok http://www.oszk.hu/kiallitasok/feher-baratok-kiallitas-pecsett című – az OSZK és a Magyar Pálos Rend közös rendezésében, Pécs városának támogatásával a pálosok 80 évvel ezelőtti visszatelepüléséhez és a rend 25 évvel ezelőtti újraindulásához kapcsolódóan megrendezett – nagyszabású rendtörténeti, művelődéstörténeti, kultúrtörténeti, multimédiás, időszaki kiállítás (Pécs, 2014. október 18-tól 2015. február 8-ig).
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2016-ben lezárult.

Mozart, K. 331 (A-dúr szonáta)

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Mozart, K. 331 (A-dúr szonáta) című tematikus honlapunk a 2014 szeptemberében bemutatott Mozart-kézirat négy lapját, a „török indulóval” záruló 331-es Köchel-jegyzékszámú A-dúr szonáta eredeti kézirattöredékét közli az OSZK Zeneműtárának gyűjteményéből. A dokumentum honlapja ismerteti a felfedezés körülményeit és jelentőségét, valamint azt is, hogy a kézirat alapján milyen pontosításokat lehet végezni a mű eddig ismert kottáján. A honlapon továbbá megmutatjuk az OSZK-ban megtalálható másik Mozart-zenemű kéziratát is, a K. 269c jegyzékszámú kottatöredék oldalait is.

Előzmény: 
A Mozart-kézirat nyilvános bemutatója 2014. szeptember 26-án a könyvtár Dísztermében.
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2015 júliusában lezárult.

Mikoviny Sámuel mérnök, térképész

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Mikoviny Sámuel (1698–1750) mérnök, térképész munkásságát bemutató kétnyelvű (magyar és szlovák) virtuális kiállítás az OSZK és a Magyar Országos Levéltár együttműködésében készült 2010-ben. Az összeállítás részletesen bemutatja Mikoviny pályafutását, sokoldalú munkásságát. A kiállításban 7 intézmény több mint száz dokumentuma látható és részletesen tanulmányozható (térképek, műszaki rajzok, metszetek, kéziratok).

Előzmény: 
Török Enikő levéltári és könyvtári kutatásai.
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2010-ben lezárult.

Joseph Haydn zeneszerző

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Haydn hétszer című virtuális kiállítás az OSZK Nemzeti Ereklyeterében 2009 kora nyarán, Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából összeállított emlékkiállítás internetes változata. Az OSZK Zeneműtárának gyűjteményéből válogatott – képekkel, kottákkal illusztrált – összeállítás hét téma köré szervezve mutatja be Haydn személyiségét és életművét: Az újító, Az udvari karmester, A humorista, A hívő, A magánember, A híresség, A gyűjtő és Ráadás.

Előzmény: 
A Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából összeállított emlékkiállítás.
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2009-ben lezárult.

Mesterségek emlékezete – A céhes élet emlékei

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Mesterségek emlékezete című virtuális kiállítás a céhes élet emlékeiről a Nemzeti Ereklyetérben 2008-ban megrendezett tárlat nyomán készült. A kiállított tárgyakat a nemzeti könyvtár és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeiből válogatták a kiállítás létrehozói. Az azonos című virtuális változat a céhekkel kapcsolatos alapvető fogalmak definíciója mellett néhány fontos tárgyat is bemutat.

Előzmény: 
A Mesterségek emlékezete című kiállítás a céhes élet emlékeit mutatta be a Nemzeti Ereklyetérben megrendezett tárlat keretében 2008-ban.
Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2008-ban lezárult.

Translatio Librorum

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

2007-ben érkeztek haza a sárospataki református könyvtár a II. világháború idején a Szovjetunióba, Nyizsnij Novgorodba került könyvei. A köteteket az OSZK műhelyében restaurálták, később visszakerültek a Tiszáninneni Református Egyházkerület gyűjteményébe, Sárospatakra. A szolgáltatás a könyvek visszaérkezését, a sajtóvisszhangot, s a kötetek restaurálása után megrendezett kiállítást is bemutatja.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2007-ben lezárult.

Sajtómúzeum

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Sajtómúzeum nemcsak az OSZK gyűjteményéről ad számot, hanem az országban és határainkon kívül folyó összes, sajtótörténeti szempontból jelentős digitalizálási projekt eredményeként elérhető forrásainak 2007-es állapotát is bemutatja. A szolgáltatás célja az volt, hogy egy helyre gyűjtse a régi sajtó eredeti forrásait, másrészt felhívja a figyelmet más közgyűjteményekben készült digitális kiadványokra. A Sajtómúzeum elsődleges gyűjtőköre az 1705 és 1867 közötti időszak, illetve az 1867 és 1918 közötti évek bizonyos kiadványtípusai. Az adatbázis csak azokkal a kiadványokkal kapcsolatban tartalmaz hivatkozást, melyeket már legalább részben digitalizáltak, illetve digitalizálásukat tervbe vették.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2007-ben lezárult.

Typographia – A kézisajtó kora

Virtuális kiállítás
xxx
Leírás: 

A Typographia – A kézisajtó kora című szolgáltatás 2007-ben indult abból a célból, hogy publikálja az OSZK-ban folyó könyvtörténeti kutatások legfrissebb eredményeit. A szolgáltatás egyrészt tartalmazza a Kárpát-medence egészét magában foglaló nyomdaadatbázist, a Clavis Typographorum Regionis Carpathicaet (1473–1948); másrészt szöveges és képes formában is megjeleníti – A Kézisajtó kora címmel – az első száz év ebben az adatbázisban regisztrált működő nyomdáinak adatait. A szolgáltatás gondozói a XV–XVIII. sz. Könyvtörténeti Osztály munkatársai.

Állapot: 
A szolgáltatás fejlesztése és gyarapítása 2011-ban lezárult.
Tartalom átvétel