
A 2008-ban készült honlap a nemzeti könyvtár Zeneműtárában őrzött két fonográfhengeren fennmaradt ritkaság közzététele köré szerveződött. A fonográfhengereken annak idején Kossuth Lajosnak az aradi vértanúk emlékműve felavatására szánt ünnepi beszédét rögzítették 1890-ben. A honlapon közölt tanulmány mellett megtekinthető Kossuth Lajos fonográfba mondott beszédének saját kezű leirata, elolvasható a szöveg átírt változata, továbbá – számos más régi fotó között – Kossuth arcképe is látható a hangfelvétel készítésének idejéből.
Az ún. Héderváry-gyűjtemény a magyar-belga származású Héderváry Kláráról, az ENSZ magas rangú alkalmazottjáról kapta a nevét. Héderváry Klára 1957-ben fontos szerepet játszott az ENSZ magyar kérdést vizsgáló különbizottságának négy évig tartó munkájában, később pedig az ún. magyar kérdés napirenden tartásában. 1981-es nyugdíjazásakor a magyar kérdéssel kapcsolatos iratgyűjteményt – főnökének hozzájárulásával – előbb New York-i lakásába, majd biztonsági okokból a kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetébe szállíttatta, 1998-ban pedig a páratlan értékű dokumentációt – az OSA Archívum pénzügyi támogatásával – hazahozta és az OSZK Kézirattárának adományozta. Mivel az iratok állaga erőteljes romlásnak indult, az angol nyelvű anyag katalogizálása pedig szélesebb összefogást kívánt, a könnyebb kutathatóság kedvéért az OSA Archívum honlapján – az 1956-os Digitális Archívum részeként – online gyűjtemény jött létre az állomány teljes digitalizálásával. Az OSA 2008 és 2009 között digitalizálta a majd 30 000 oldalnyi papír alapú iratanyagot.
Dictionarium 1604 - Szenci Molnár Albert szótára
Dictionarium 1604 Das Wörterbuch von Albert Molnár
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos ülésszaka. 2004. október 29.
Nationalbibliothek der Ungarlandischen Reformierten Kirche Wissenschaftliche Tagung, 29. Oktober 2004.
Szerkesztette: Szabó András
Az összefoglalásokat fordította: Klemm László
OSZK–Osiris Kiadó, Budapest, 2007., 296 old.
[Libri de libris, sorozatszerk. Gyurgyák János, Monok István]
ISBN 978 963 389 903 8
Nyelv: magyar-német
Dézsmabérlet, hadellátás, katonaállítás
A Rákóczi-szabadságharc hétköznapjai a „tót impériumban"
(Egy magángyűjtemény dokumentumai: 1692, 1704–1706)
Közreadja és a bevezetőt írta: Bánkúti Imre
Lymbus kötetek 2.
OSZK–Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet–Magyar Országos Levéltár–Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Budapest, 2007., 201 old.
ISBN 963 631 188 9
Lymbus 2006. Magyarságtudományi forrásközlemények
Főszerkesztő: Ujváry Gábor
OSZK–Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság–MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont–Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet–Klebelsberg Kuno Alapítvány–Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Budapest, 2007.
364 oldal
ISSN 0865 0632
Tabula Hungariae. Lázár térképe és változatai, Ingolstadt, 1528.
Elektronikus dokumentum
Budapest, OSZK MEK, 2007. DVD-ROM
ISSN 1788-1188
ISBN 978-963-200-532-4
Egy nyomdaműhely titkaiból. Gyomai Kner Nyomda 1882-2007
Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. 2007. május 15 – július 14. Budapest, 2007.
Szerkesztette: Füzesné Hudák Julianna
Országos Széchényi Könyvtár – Gyomai Kner Nyomda Zrt.,
Budapest – Gyomaendrőd, 2007., 223 oldal
ISBN 978 963 200 527 0
Száműzve, de le nem győzve
Kéthly Anna emigrációs levelezése, 1957-1976
Szerkesztette: Zichy Mihály
Országos Széchényi Könyvtár – Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2007., 351+XVI oldal
ISBN 978 963 748 659 3
2007-ben érkeztek haza a sárospataki református könyvtár a II. világháború idején a Szovjetunióba, Nyizsnij Novgorodba került könyvei. A köteteket az OSZK műhelyében restaurálták, később visszakerültek a Tiszáninneni Református Egyházkerület gyűjteményébe, Sárospatakra. A szolgáltatás a könyvek visszaérkezését, a sajtóvisszhangot, s a kötetek restaurálása után megrendezett kiállítást is bemutatja.
A Sajtómúzeum nemcsak az OSZK gyűjteményéről ad számot, hanem az országban és határainkon kívül folyó összes, sajtótörténeti szempontból jelentős digitalizálási projekt eredményeként elérhető forrásainak 2007-es állapotát is bemutatja. A szolgáltatás célja az volt, hogy egy helyre gyűjtse a régi sajtó eredeti forrásait, másrészt felhívja a figyelmet más közgyűjteményekben készült digitális kiadványokra. A Sajtómúzeum elsődleges gyűjtőköre az 1705 és 1867 közötti időszak, illetve az 1867 és 1918 közötti évek bizonyos kiadványtípusai. Az adatbázis csak azokkal a kiadványokkal kapcsolatban tartalmaz hivatkozást, melyeket már legalább részben digitalizáltak, illetve digitalizálásukat tervbe vették.